kapubanner for mobile

KSH: csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma, így változott a külföldön dolgozók létszáma

A munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt.

KSH: csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma, így változott a külföldön dolgozók létszáma-

2024 októberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 27 ezerrel, 4 millió 699 ezer főre mérséklődött. A változásban szerepe van annak, hogy tavaly ősszel a foglalkoztatottság szintje kiemelkedő volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024 októberében a munkanélküliek száma 219 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt. Az augusztus-októberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 703 ezerre mérséklődött. Míg a férfi foglalkoztatottak száma 23 ezerrel, 2 millió 491 ezerre csökkent, addig a nőké kismértékben, 2 millió 212 ezerre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH kiemelte: a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 4 millió 537 ezer főre, a közfoglalkozatottaké 58 ezer főre csökkent, miközben a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 107 ezer fő volt. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,3 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 0,5 százalékponttal kisebb (78,8 százalék), a nőknél 0,6 százalékponttal magasabb (71,6 százalék) lett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az augusztus-októberi időszakban az inaktívak számának mérséklődése mellett a 15-74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezerrel, 226 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra emelkedett. A férfi munkanélküliek száma 119 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt. A nőknél a munkanélküliek száma 106 ezret tett ki, rátájuk (szintén 4,6 százalék) kismértékben meghaladta az előző év azonos időszakában mért értéket.

A KSH kitért arra is, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt. Az összes munkanélküli 48 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 4,0 százalékponttal magasabb a tavalyi év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34 százalékát tették ki.

A jelentés idézte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatait is, amelyek szerint október végén a nyilvántartott álláskeresők 226 ezres létszáma megegyezett az egy évvel korábbival.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek