Kudarcot vallottak a kormány munkahelyteremtési elképzelései?
Az LMP szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai is azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány munkahelyteremtési elképzelései kudarcot vallottak - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Scheiring Gábor és Vágó Gábor.
A két képviselő úgy fogalmaz, hogy a legfrissebb, korrigált KSH-adatok szerint az elmúlt negyedévben 3,743 millió embernek volt állása. Ezzel egy hónap alatt 33 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Hozzáteszik, hogy miután a munkanélküliségi ráta sem mozdult el a 11,5 százalékos szintről, "megállapítható, hogy az Orbán-kormány közel egy éves teljesítménye nyomán jottányit sem javult a foglalkoztatás helyzete Magyarországon".
Azt írják, hogy az adatokat nem tartják meglepetésnek, mert a korábbi járulékemelés éppen a legálisan bejelentett munkavállalókat foglalkoztató munkaadók terheit növelte, és a magyar kis- és középvállalkozásokat érintette legérzékenyebben.
Úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány számos ígéretes kezdeményezést hozott lehetetlen helyzetbe. Véleményük szerint például a közmunkaprogramot, amelynek többek között fontos szerepet tulajdonítanak a helyi piacra történő élelmiszertermelésben, "nem megreformálták, hanem forrásait drasztikusan visszavágták, ezzel pedig munkaerőpiaci katasztrófába sodorták a leghátrányosabb térségeket".
Felhívják a figyelmet, hogy ugyanakkor a munkahelyeket teremtő zöld gazdaságélénkítésre az eredetileg ígért forrásoknak csak a töredéke jut az Új Széchenyi Tervben.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek