kapubanner for mobile

Külföldi munka: óvatosságra int a Külügyminisztérium

A Külügyminisztérium ismét arra figyelmezteti a magyar állampolgárokat, hogy nagyon körültekintően járjanak el, ha külföldön kívánnak munkát vállalni.

Szelestey Lajos, a tárca szóvivője közölte: a körültekintést az indokolja, hogy az utóbbi időben főként Nagy-Britanniában és Írországban, valamint a skandináv államokban nőtt azoknak a száma, akik bajba jutottak, miután felültek csalók hamis állásajánlatának, amely főként nyelvtudást nem igénylő, kétkezi munkára vonatkozott.

A Külügyminisztérium ezért azt kéri, hogy ha valaki külföldön szeretne dolgozni, csak érvényes munkaszerződés birtokában induljon el, de előtte lehetőleg személyesen is bizonyosodjon meg arról: az okmányban foglaltak megfelelnek a valóságnak. A közlemény fontosnak nevezi, hogy a munkavállalóknál mindig legyen annyi készpénz, amennyi a hazajutáshoz szükséges, hiszen a külföldön működő konzulátusok csak a legvégső esetben és csupán bizonyos feltételek megléte esetén tudnak e célra kölcsönt nyújtani.

Ezen óvintézkedéseken kívül ne adják ki kezükből érvényes úti okmányukat, és pénzt is csak alapos megfontolás után adjanak az állítólagos munkaadónak vagy a közvetítőnek - hívta fel a figyelmet a külügyi szóvivő.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek