Külön közmunkaprogram indul a romáknak
Januártól mintegy 25 ezer álláskereső vehet részt a 13 milliárd forintos támogatással megvalósuló hat közmunkaprogramban. A programok között első ízben indul olyan, amelyet kifejezetten romáknak dolgoztak ki - tájékoztatott a munkaügyi tárca.
Új programelem a csak roma közmunkások számára elérhető, hárommilliárd forint keretösszegű roma közmunkaprogram, amely több hónapos előkészítés után a cigány kisebbségi önkormányzatok bevonásával és egyetértésével indul.
Az öt hónapon át tartó foglalkoztatás kiemelt célcsoportja a fiatal munkanélküli korosztály. A részvétel önkéntes nyilatkozaton alapul. A kezdeményezés partneri együttműködésre ösztönzi az önkormányzatokat és a kisebbségi önkormányzatokat, és bevonja a cigányság érdekében dolgozó civil szervezeteket is.
Célja egyrészt a közfeladatok segítése, másrészt a cigányság életkörülményeinek javítása értékteremtő munkával. A programban részt vevők a nyugdíjbiztosító papíralapú adatainak elektronikus rögzítését, szkennelését, romatelepek rendbetételét, ár- és belvízvédelmi munkákat, nagyobb patakok vagy folyómedrek megtisztítását végzik majd. A szociális ellátás, a lakhatás segítésében is közreműködnek azoknál, akik önhibájukon kívül nem képesek erre.
Hatmilliárd forintból önkormányzati téli-tavaszi program indul öt hónapon keresztül, amely során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések, a forrás felét a leghátrányosabb besorolású kistérségek, negyedét a hátrányos besorolású kistérségek kapják. Négymilliárd forinttal támogatja a munkaügyi tárca a januártól augusztus végéig tartó, már hagyományossá vált szakmai programokat. Az erdőművelésben, a vasutak és a vízvédelmi létesítmények mellett, a jelentősebb üdülőhelyeken, valamint a nemzeti parkokban dolgozók számát növeli a több mint kétmilliárd forintos önrész és társfinanszírozás, amelyet az állami vagyon kezelői, fenntartói és társminisztériumok adnak.
Annak érdekében, hogy a rászorulók a munkát minél hamarabb megkezdhessék a közmunkaprogramokban, a pályázati felhívások most a költségvetés elfogadása után már napokon belül megjelenhetnek. A beadási határidő várhatóan december 21. lesz, így a bírálatok és a döntés-előkészítés után a miniszteri támogató döntés január 10-re megszülethet, és a program január 15-én elindulhat. A közmunkákban csak regisztrált álláskeresők vehetnek részt, és a résztvevők legalább ötven százalékának rendelkezésre állási támogatásra jogosult személynek kell lennie.
Idén tíz közmunkaprogramban 16 ezer közmunkást foglalkoztattak 4-9 hónapig, 2200-an képzésben részesültek. A 9,3 milliárd összértékű programokban dolgozó emberek a téli-tavaszi időszakban az önkormányzatok által meghatározott feladatokat hajtottak végre, közreműködtek erdőművelésben és -telepítésben, karbantartották a vasutak, közutak környezetét, ár- és belvízvédelmi munkálatokat végeztek, a nemzeti parkok természeti állapotát javították, parlagfüvet irtottak és idegenforgalmat segítő programokban vettek részt. Az idén először indított sikeres kórházi program révén az egészségügy, a kórházak létszámgondjai enyhültek, ma is 350 közmunkás dolgozik és tanul egészségügyi intézményekben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?