Különösen a rossz a fiatalok helyzete
Különösen a fiatalok foglalkoztatási helyzete rossz az EU legtöbb tagországában, így Magyarországon is - mondta el a fiatalok munkához jutási lehetőségeiről az ombudsmani hivatalban rendezett konferencia több felszólalója pénteken.
A szakember elmondta: a tízmilliós lakosú Magyarországon 3,86 millióan élnek "látható", munkából, a hasonló lélekszámú Csehországban 5,1 millióan.
Kérdésesnek nevezte, hogy a globalizálódó, gyorsan változó világban, hogy tudja az oktatás évtizedekre előre tervezni a szükséges tudást.
Kósa István, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője is arra mutatott rá, hogy a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája a foglalkoztatás alacsony szintje. Az unióban kétszer, Magyarországon két és félszer nagyobb a fiatalok munkanélkülisége, mint a teljes munkaképes népességé - mondta.
A munkahelyteremtés legsúlyosabb akadálya a nagy adóteher, ezért a kormányzat célja a súlypont áthelyezése a munkát terhelő adókról a fogyasztást terhelőkre - ismertette a főosztályvezető. Fontos a célzott járulékcsökkentés például a pályakezdők alkalmazásánál, továbbá a sok milliárd forintos, részben uniós forrásokból finanszírozott támogatáscsomag a fiatalok vállalkozóvá válásának segítése, a nyári diákmunka vagy a hátrányos helyzetű álláskeresők érdekében - sorolta.
Pásztor Tibor, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságának megbízott főigazgató-helyettese elmondta: a
hiányszakmákban - például gépi forgácsoló, villanyszerelő, szociális gondozó, ápoló, hegesztő - a hallgatók akár 30 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak.
Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa arról beszélt, hogy az EU-ban a 25 évesnél fiatalabbak munkanélkülisége átlagosan 22,5 százalék, de országonként nagy eltérésekkel: Spanyolországban vagy Görögországban 50 százalékot is meghaladó, Németországban 7 százalék, Magyarországon csaknem 30 százalék.
A bizottság több lehetőséget szeretne biztosítani a fiataloknak, sok milliárd eurót költenek a helyzet javítására, fontos az unión belüli mobilitás javítása, például a határokon átnyúló gyakornoki program - tette hozzá.
Szabó Máté ombudsman a rendezvény köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy összeurópai probléma a fiatalok munkához jutása. Kérdés, hogy megfelelően készíti-e elő az oktatási rendszer a munkavállalásra, vállalkozóvá válásra a végzősöket. Az alapvető jogok biztosának hivatala elsősorban azt vizsgálja, hogy a szabályozás mennyiben gátolja a pályakezdő vállalkozók indulását. A cél elsősorban az alapjogi visszásságok felszámolása - mondta.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 6 napja
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 2 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?