kapubanner for mobile

Lakáshoz lehet-e jutni a bérből hazánkban?

Az LMP az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény visszavonására szólítja fel a kormányt, mert a párt szerint az az emberek becsapására épül, az alacsonyabb jövedelműekkel fizettetné meg a magasabb jövedelműek lakásvásárlását.

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az előterjesztés nem szolgálja a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője által abban vázolt célokat. A tagjait licitálás vagy sorsolás sorrendjében pénzhez juttató közösségek létrehozása szerinte nem lendíti fel az építőipart, és nem könnyíti a lakásvásárlást sem.

Utóbbi célt a politikus szerint a munkabérek radikális emelésével lehetne elérni, a Fidesz azonban ehelyett "őrült tempóban folytatja a társadalom szétszakítását", a nok-kal és a csok-kal pedig azt ismeri el, hogy bérből Magyarországon nem lehet lakáshoz jutni.

Az LMP alaptörvényben rögzítené a lakhatás jogát, és érdekeltté tenné az üresen álló ingatlanok tulajdonosait azok bérbe adásában.

A jogszabályt két hete - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára, ám azt az államfő megfontolásra visszaküldte a Háznak.

Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban résztvevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. Álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a nok és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

A törvényalkotási bizottság kedden tárgyalja meg az államfő levelét és a jogszabályhoz készített bizottsági módosító javaslatot. A Ház arról várhatóan szerdán szavaz.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek