Lázár szántót vásárolt, Vona diákhitelt törleszt - nyilvánosak a képviselői vagyonnyilatkozatok
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője tavaly négy szántót is vásárolt, így már 12 ingatlan tulajdonosa, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének kilenc ingatlana van, Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének három, Vona Gábornak, a Jobbik és Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének egy-egy ingatlana van - derül ki a képviselői vagyonnyilatkozatokból, amelyek kedden kerültek fel az Országgyűlés honlapjára.
Mindeszenten 1994-ben vett egy négyhektáros szántót, ahol 1996-ban egy öthektárost is vásárolt. Nevén van továbbá egy 1998-ban vett mártélyi kéthektáros szántó is. Felerészben tulajdonosa továbbá egy 160 négyzetméteres lakóháznak Hódmezővásárhelyen, amelyet 2001-ben vásárolt.
A Fidesz frakcióvezetője tavaly műtárgyakat, festményeket vásárolt, ahogy az azt megelőző években is antik bútorok, festmények vásárlását tünteti fel vagyonnyilatkozatában. Értékpapírban hatmillió, életbiztosításban ötmillió forint megtakarítása van. A dokumentumok alapján pénzintézeti számlakövetelésként egymillió, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelésként 9 millió forintot tüntetett fel. Hatmillió forintos bankhitele van és 14 millió forintos családi kölcsöne.
Polgármesterként 545 ezer forint bruttó havi jövedelme van, továbbá bruttó 82 ezer forintot kap havonta a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági tagjaként. Időszakos jövedelemként 2,5 millió forint földbérleti díjat is feltüntetett.
Az Országgyűlés honlapján található dokumentumok szerint Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője az előző évi bevallásához hasonlóan most is kilenc ingatlant tüntetett fel. Száz százalékban tulajdonosa egy 68 négyzetméteres, III. kerületi, budapesti lakásnak, két, 16 négyzetméteres garázsnak Veszprémben. 1996-ban vásárolt egy 120 négyzetméteres telket Alsóörsön, 1997-ben pedig egy 436 négyzetméteres ingatlant Balatonalmádiban. Száz százalékig tulajdonában van még egy, 832 négyzetméteres telek Alsóörsön, Lovas településen pedig egy 230 négyzetméteres szántó. Balatonalmádiban tulajdona még egy 15 négyzetméteres telek, s 8469 plusz 4774 négyzetméter tulajdoni hányada van Gerjenben.
Tulajdonában van továbbá egy Honda motorkerékpár, amelyet 2001-ben vásárolt. Gyűjteményében található Herendi porcelán,
amelyet vásárolt, illetve ajándékba kapott. Jelentősebb vagyontárgyai között említ műszaki cikkeket és szórakoztatóelektronikai-, számítástechnikai eszközöket. Készpénzként a tavalyihoz hasonlóan 8 millió forintot tüntetett fel, tartozása, gazdasági társaságban érdekeltsége nincs.
Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének egy 1988-ban vásárolt 76 négyzetméteres társasházi lakás mellett egy budakeszi zártkerti ingatlan tulajdonosa felerészben, továbbá ajándékozás révén egy osztatlan közös erdő tulajdonosa. Havonta nyugdíjat kap, más jövedelme, gazdasági érdekeltsége nincsen.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vagyonnyilatkozata alapján egy 85 négyzetméteres XIII. kerületi lakás tulajdonosa, amelyet 2004 augusztusában vásárolt. Pénzkövetelésként mintegy ötmillió forintot tüntetett fel, van 5,5 millió forint hitele. A képviselő a dokumentumok szerint jelenleg szünetelteti a felerészben tulajdonolt Schiffer és Társa Ügyvédi Irodában a foglalkozását, ebből tavaly 147 ezer forint bruttó jövedelme származott. A cégből több mint négymillió osztalékban részesült.
Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője felerészben tulajdonosa egy III. kerületi 65 négyzetméteres lakásnak, amelyet 2003-ban vásárolt. Megtakarítása 600 ezer forint, de még törleszt egy 570 ezer forintos diákhitelt, valamint egy 2,5 millió forintos lakáshitelt. Gazdasági társaságban is érdekelt: felerészben tulajdonosa a Magyar Hírek Kft.-nek.
Rubovszky György, a Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló bizottság elnöke hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, keddtől megtekinthetők az Országgyűlés honlapján. Közlése szerint az újonnan megválasztott Országgyűlés valamennyi képviselője határidőben eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének. A vagyonnyilatkozatok kedden, nem sokkal éjfél után váltak elérhetővé az Országgyűlés honlapján.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 2 hónapja
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 3 hónapja
- Sales Representative 3 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 3 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja
- Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét? 6 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Vezetőváltás a Grant Thornton élén 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?