kapubanner for mobile

LB: jogszerűtlen nyugdíjkor miatt elbocsátani egy professzort

Perek százai indulhatnak meg a felsőoktatási intézmények ellen, miután a Legfelsőbb Bíróság nemrég egy precedensértékű ítéletet hirdetett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felett. Egy pécsi professzort ugyanis nem bocsáthattak volna el a nyugdíjkor elérésével érvelve - írja a Magyar Nemzet. A professzort a bíróság visszahelyezte állásába.

A nem a szakmai alkalmatlansággal, hanem pusztán a nyugdíjas korhatár elérésével indokolt felmentése miatt indított munkaügyi pert Tremmel Flórián, a PTE büntető-eljárásjog professzora, aki több ponton jogszerűtlennek találta elbocsátását. Ügyvédje, Trinn Gábor a Magyar Nemzetnek elmondta: a köztársasági elnök nevezheti ki és mentheti fel állásából a professzorokat a felsőoktatási törvény értelmében, Pécsett azonban Gábriel Róbert rektor rendelte el az elbocsátást. Emellett pedig a nyugdíjkorhatár elérése sem lehet indok, a törvény szerint 70 éves kor alatt csak szakmai hiányosságokra hivatkozva tehették volna ezt meg a pécsi intézményben.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy a felmondáson nem szerepelt a jogorvoslat lehetősége sem, ebben az esetben pedig az elbocsátást követő három évben belül pert indíthatnak az illetékesek az egyetemek ellen.

Ugyan a pécsi professzor keresetét elutasította a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság, majd másodfokon a Tolna Megyei Bíróság is, a Legfelsőbb Bíróság később súlyos jogsértést állapított meg. Visszahelyezte állásába Tremmel Flóriánt, aki az elbocsátás óta eltelt két évre visszamenőleg kapja meg átlagbérét. Ennek összegében a felek peren kívül is megegyezhetnek, vagy a szekszárdi bíróságon újabb eljárást indíthatnak.

Edupress/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek