kapubanner for mobile

Lefújták a román Erste-sztrájkot

Az osztrák Erste bankcsoporthoz tartozó román BCR bank dolgozói lefújták a szerdától tervezett sztrájkot, mert a bank vezetése új béremelési ajánlatot tett az alkalmazottaknak. Ennélfogva folytatódnak a megbeszélések az új kollektív szerződésről, jelentette a Mediafax hírügynökség kedden.

A BCR vezetése egy "utolsó" javaslatot tett a román szabad szakszervezetek szövetségének (FIS), amelyben a szakszervezetek szinte valamennyi követelését teljesítette, közölték a bankban kedden.

A korábbi bértárgyalásokon a BCR vezetése azt ajánlotta, hogy az éves infláció felével emeli a béreket, és kötelezettséget vállalt, hogy a 8700 alkalmazottból senkit sem bocsátanak el. A román statisztikai hivatal szerint tavaly 6,3 százalékos volt az infláció.

Az alkalmazottak ezen felül még 3 százalékos emelést kértek, de ezt Andreas Treichl, az Erste csoport elnöke eredetileg irreálisnak nevezte.

A BCR honlapja szerint a bank rekord nagyságú profitra tett szert a tavalyi év harmadik negyedében: az adó előtti eredmény az egy évvel korábbihoz képest 78,6 százalékkal 1,515 milliárd lejre (414,8 millió euró) nőtt. Az adózott eredmény 71,8 százalékkal emelkedett, 1,247 milliárd lejre (341,5 millió euró). A BCR 25 százalékos piaci részesedéssel Románia legnagyobb bankja.

A román kormány 2005. decemberben hirdette ki győztesnek az Erste Bankot a Banca Comerciala Romana (BCR) 61,88 százalékára kiírt pályázat győzteseként. Az Erste Bank 3,75 milliárd eurót fizetett a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR részesedéséért.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk