kapubanner for mobile

Lehet-e az előző lakásom hitelét törleszteni cafeteriából?

Igénybe szeretném venni a lakáscélú cafeteria juttatást. 2001-ben vettem fel hitelt új lakás vásárlásához. Időközben ezt a lakást eladtuk, de a hitelünk továbbra is él egészen 2021-ig. A hitellel kapcsolatos jelzálogjogot egy közjegyzői szerződésmódosítással a jelenleg általunk lakott lakásra vezettük át, vagyis tulajdonképpen egy fedezetcserét eszközöltünk. A régi és a mostani lakásban is tulajdonjogot szereztem. Érdeklődnék, hogy jogosult vagyok-e ilyen támogatás igényléshez. A munkáltatóm ugyanis azzal utasított el, hogy azért nem, mert nem arra a lakásra vettem fel a hitelt amiben most lakom, annak ellenére, hogy ez a mostani lakás meg van terhelve a korábbi hitelünkkel.

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Amennyiben a lakás már eladásra került, de a hitel még fennáll, úgyis adhatna a külső törvényi környezet szerint a munkáltató adómentes támogatást, de ennek ellenőrzési feladatai elég bonyolultak lehetnek.
A nehézséget az okozza, hogy a múltban kell igazolni a feltételeket.
Ha a lakás a hiteltámogatás folyósításakor már nincs a munkavállaló tulajdonában (haszonélvezetében), akkor a méltányolható lakásigénynek való megfelelés igazolására a hitel folyósítója által kiállított, a méltányolható lakásigény korábbi vizsgálatáról készült okirat másolata, ennek hiányában a munkavállaló által a méltányolható lakásigénynek való megfelelésről tett nyilatkozata és a megfelelést - a hitel folyósítását követő bármely, a tulajdonjog (haszonélvezeti jog) fennállásának időszakára eső időpontra vonatkozóan - igazoló okirat, bizonylat is elfogadható.

Ezen dokumentáció pontos összeállítása extra feladatot ró a felekre. Ráadásul ha ez nem történik meg hibátlanul , akkor elég sok adót kell fizetnie a munkáltatónak és a munkavállalónak is.

Ezt elkerülendő a munkáltató saját hatáskörében is hozhat olyan határozatot, hogy csak fennálló tulajdon vagy haszonélvezet esetén biztosítja a támogatást.

Aki válaszol:

Cafeteria szakértő - Fata László Cafeteria szakértő - Fata László

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek