Lejárt a fiktív alvállalkozói szerződések kora
A fővállalkozó is büntethető lesz, ha nem tudja igazolni, hogy az ellenőrzéskor lebukott feketemunkásokat az alvállalkozó foglalkoztatja. Az Országgyűlés már tárgyalja a munka törvénykönyvét módosító törvényjavaslatot, amelyről még ebben a hónapban szavaznak a képviselők - írja a Magyar Hírlap.
A munkaügyi tárca szerint azért szükséges a módosítás, mert a munkaügyi ellenőrzésekkor gyakran nyoma sincs a munkáltatóként megnevezett alvállalkozónak. Ez leginkább az építőiparban figyelhető meg. A hatóság sem az építkezésen, sem máshol nem bukkan az érintett cég képviselőjére. Ilyenkor a fővállalkozó széttárja a karját, mondván, nem ő felel az illegális foglalkoztatásért. Az is előfordul, hogy fiktív alvállalkozói szerződéseket kötnek, és így próbálnak mentesülni a járulékok megfizetése, valamint a büntetések alól.
Az építőipari cégek remélik, hogy a szigorítás hozzájárul a versenyhelyzet javításához. Azok a cégek ugyanis, amelyek eddig nem jelentették be munkavállalóikat, jóval alacsonyabb árajánlattal pályázhattak egy beruházás elnyerésére. Ezzel szemben azok a társaságok, amelyek betartják az előírásokat, kénytelenek beépíteni áraikba a munkavállalóik után fizetett adóterhek költségeit - olvasható a Magyar Hírlapban.
Az építőipari cégek remélik, hogy a szigorítás hozzájárul a versenyhelyzet javításához. Azok a cégek ugyanis, amelyek eddig nem jelentették be munkavállalóikat, jóval alacsonyabb árajánlattal pályázhattak egy beruházás elnyerésére. Ezzel szemben azok a társaságok, amelyek betartják az előírásokat, kénytelenek beépíteni áraikba a munkavállalóik után fizetett adóterhek költségeit - olvasható a Magyar Hírlapban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?