kapubanner for mobile

Lesújtott az állam a munkahelymegőrző ágazatra?

A gyógyszerárcsökkentés csökkenti a cég bevételeit, így az állam adóbevételeit és a kutatás-fejlesztésre költhető összeget is. A Richter vezérigazgatója szerint példátlan, hogy egy ország egy munkahelymegőrző exportorientált ágazatot sújtson, adja hírül a Napi Gazdaság.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: a nemrég elfogadott törvény, amely arra kötelezi a gyúgyszergyártókat, hogy termékeiket az öt legalacsonyabb európai árhoz igazítsák, kizárólag a rövid távú célokat veszi figyelembe és hosszabb távon rosszat tesz a nemzetgazdaságnak.

Ezt Bogsch azzal magyarázta, hogy a szabályozás miatt cégének belföldi- és exportbevétele egyaránt jelentősen visszaeshet, ami következtében az államnak befizetett adói is kevesebbek lesznek. (A Richter tavaly 24 milliárd forintot fizetett be különböző adók formájában.) Kutatás-fejlesztésre is kevesebb fog jutni, pedig a kormány a gyógyszeripart kiemelt jelentőségűnek nevezte.

A vezérigazgató szerint a gyógyszerkasszában tavaly 14 milliárd forint maradt, ezért nincs szükség megszorításra.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek