Lesz béremelés a húsiparban?
Az évek óta elmaradó béremelés a húsiparban csökkenti az ágazat stabilitását és vonzerejét; a szektor versenyképességének javítása érdekében elengedhetetlen műszaki és technológiai fejlesztésekhez, beruházásokhoz pedig külső forrásokra is szükség lenne - állapította meg a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) keddi, Budapesten tartott kongresszusa az érdekképviselet közleménye szerint.
A HDSZ jól ismeri a vállalkozások nehéz helyzetét, de ezzel együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy egy növekvő gazdaságban, több éves kihagyás után sem törekszenek a cégek arra, hogy javítsák a munkavállalók jövedelmi pozícióját. Hozzáteszik, hogy az új német minimálbér fokozhatja a hentesek külföldi munkavállalását.
A szakszervezet szerint a 2012-2013-as kormányintézkedések után részben, vagy egészben önkormányzati tulajdonba került húsipari vállalkozások helyzete további kiemelt figyelmet kíván a tulajdonosoktól, a szaktárcától annak érdekében, hogy az érintett húsipari cégek, munkahelyek megmaradjanak.
A Pápai Hús 1913. Kft. helyzetének rendezése érdekében hozott 2013. decemberi kormányhatározat végrehajtása a szakszervezet szerint vontatottan halad. A HDSZ kongresszusi küldöttei úgy látják, a húsipar általános helyzetének, versenyképességének további javítása érdekében elengedhetetlen lenne az áfacsökkentés továbbvitele az élelmiszerek, így a húsipari termékeknél is.
A sertéságazat fejlesztésére kidolgozott stratégia elfogadását helyes kormányzati döntésnek tartotta a húsipari szakma és a HDSZ is, az érdekképviselet szerint azonban ennek pozitív eredményei egyelőre nem látszanak, a vágósertés állomány nem növekszik, inkább csökken.
A szakszervezet bízik abban, hogy a 2014-2020 közötti uniós forrásokból a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagyobb húsipari cégek is részesülhetnek.
A közlemény kitér arra is, hogy az orosz húsexport leállítása - különösen a foglalkoztatásra gyakorolt esetleges negatív hatása miatt - aggodalommal tölti el a húsipar munkavállalóit, a szakszervezetet. A kormányzat remélhetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy újra elindulhasson az exporttevékenység - teszik hozzá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?