Létrejön a pénzügyi ombudsman hivatala
Elfogadta az Országgyűlés a pénzügyi ombudsmani poszt létrehozásáról szóló törvényt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a jogszabály hatálybalépését követő egy hónapon belül kell kineveznie - határozatlan időre - a pénzügyi jogok biztosát.
A tárcavezető törvényjavaslatát hétfőn fogadta el a parlament 253 igen szavazattal, 31 tartózkodás mellett. A fogyasztóvédelmi törvény módosításával rögzítették, hogy a pénzügyi ombudsman feladatai végrehajtása során független, nem kérhet és fogadhat el utasítást a kormánytól, más államigazgatási szervtől, az Európai Unió intézményeitől, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől.
A jogszabály kimondja, hogy a fogyasztóknak - a pénzügyi szervezetek szolgáltatásait igénybe vevő magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak, mikrovállalkozásoknak - joguk van a pénzügyi jogok biztosához fordulni.
Az újonnan létrejövő posztra 35 évesnél idősebb, felsőfokú végzettségű magyar állampolgár nevezhető ki, aki a pénzügyi ismeretek és kultúra terjesztésének területén kiemelkedő elméleti tudással vagy szakmai gyakorlattal rendelkezik, továbbá jelentős tapasztalatokat szerzett a pénzügyi termékek fogyasztóinak állampolgári jogait érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében. Nem töltheti be a tisztséget az, aki a kinevezésének időpontját megelőző négy évben országgyűlési, európai parlamenti, illetve önkormányzati képviselő, köztársasági elnök, kormánytag, államtitkár, polgármester, alpolgármester, nemzetiségi önkormányzat tagja, jegyző, a honvédség vagy a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagja, párt tisztségviselője vagy alkalmazottja volt.
A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett pénzügyi jogi biztos megbízatása összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel, keresőtevékenységet - a tudományos, oktatói, művészeti, szerzői jogi védelem alá eső, valamint lektori és szerkesztői munkát kivéve - nem folytathat.
A biztos - az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak, a szövetkezeti hitelintézetek és a biztosítóegyesületek kivételével - nem lehet tagja pénzügyi szervezetnek sem. Emellett öröklés kivételével értékpapírt - ide nem értve az állampapírt, a letéti jegyet, a kollektív befektetési értékpapírt és a jelzáloglevelet - vagy egyéb, a befektetési vállalkozásokról szóló törvényben rögzített pénzügyi eszközt nem szerezhet.
A pénzügyi ombudsman nem járhat el olyan ügyben, amelyben nem várható el tőle pártatlan magatartás. A törvénnyel a nemzetgazdasági miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy a pénzügyi jogok biztosa eljárásának, hivatala feladatainak és működésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.
Az elfogadott jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba, Matolcsy Györgynek pedig az azt követő 30 napon belül kell kineveznie az új ombudsmant.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek