Létszámbővítés a zalaegerszegi bútorgyárban
Több mint 3 ezer négyzetméteres gyártócsarnok építésével, új munkahelyek kialakításával 450 millió forint értékű fejlesztés kezdődik el a zalaegerszegi Sitform Bútorgyár Bt.-nél - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
A beruházás - amely magába foglalja a csarnoképítést, 30 új munkahely kialakítását, a szociális épület, irodák, öltözők rekonstrukcióját - költségeinek 30 százalékát a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési ügynökség iparfejlesztési támogatásával valósítják meg - nyilatkozta a lapnak Kozma Péter, a cég termelési vezetője.
Az új gyártócsarnok várhatóan az ősz elejére épül fel. Az új üzemrész beindulása után megkezdődik a létszámbővítés; a cég alkalmazottainak száma a felvett új dolgozókkal együtt megközelíti majd a 400 főt.
Zalai Hírlap
Az új gyártócsarnok várhatóan az ősz elejére épül fel. Az új üzemrész beindulása után megkezdődik a létszámbővítés; a cég alkalmazottainak száma a felvett új dolgozókkal együtt megközelíti majd a 400 főt.
Zalai Hírlap
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?