kapubanner for mobile

Létszámbővülés a nagykanizsai kórházban

Európai uniós támogatás révén két orvossal, valamint egy-egy felsőfokú végzettségű gyógyszerésszel és szakápolóval növelte a foglalkoztatottak létszámát a Kanizsai Dorottya Kórház - közölte a nagykanizsai egészségügyi intézmény főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.

Bátorfi József elmondta: a két orvos és a szakápoló a sürgősségi betegellátó osztályon kapott munkát, a negyedik dolgozó pedig főgyógyszerészként tevékenykedhet a kórházban. Foglalkoztatásukat a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belüli pályázatból finanszírozták, az így elnyert 25,6 millió forint az új dolgozók mintegy kétéves foglalkoztatási költségeit fedezi.

A főigazgató az MTI kérdésére elmondta: a mostani, jelentősnek számító pályázati támogatás ellenére is vannak még betöltetlen orvosi állások a kórházban. Az intézmény számára adott 88 fős orvosi létszámból még 16 doktor hiányzik, főként az aneszteziológia, az intenzív terápia, a sürgősségi ellátás, a rehabilitáció-reumatológia, a pszichiátria, valamint a bőr- és nemibeteg-gondozó területéről.

A sebészetről éppen most távozik egy orvos, aki magasabb bérért Somogy megyében dolgozik tovább, de távozása nem rendíti meg az osztály működését. A tíz orvos meg tudja oldani az ellátást és már jelentkező is van a megüresedő helyre - tette hozzá Bátorfi József.

Brünner Szilveszter orvos-igazgató kifejtette: általában jellemző, hogy elöregszik az orvosi kar, nincs megfelelő utánpótlás és nem megoldott a rezidensképzés helyzete sem. Nagykanizsán is tapasztalják továbbá, hogy a fiatal orvosok más országokba mennek dolgozni.

A súlyponti kórházként működő nagykanizsai intézmény ellátási körzetébe 103 ezer beteg tartozik, a gyógyításuk 360 aktív és 142 krónikus betegnek fenntartott ágyon folyik. A kórház évente 20-22 ezer fekvőbeteget és mintegy 500 ezer járóbeteget lát el az évi 4,5 milliárd forintos költségvetésből. Az intézmény jelenleg 838 dolgozónak biztosít munkahelyet.



  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek