kapubanner for mobile

Létszámcsökkentés helyett kevesebb fizetést adna az MNB elnöke

Alacsonyabb bérnövelésekkel is lehetne alkalmazkodni a megváltozott makrofeltételekhez, ám pillanatnyilag a gazdálkodók inkább nagyobb béreket adnak és csökkentik a létszámot - nyomatékosítja Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.

images

A vállalatoknak meg kell találniuk az alkalmazkodási módokat a megváltozott makrofeltételekhez, vagyis ahhoz, hogy az inflációs nyomás mérséklődik, miközben az árfolyam erősödő pályán van - fejtette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Jelenleg a versenyszektorban 9 százalék körüli béremelkedési ütemet mutatnak a statisztikai adatok, miközben a jegybank 3 százalékra próbálja leszorítani az inflációt.

Szerinte alacsonyabb bérnövelésekkel is lehetne alkalmazkodni, ám pillanatnyilag a gazdálkodók inkább nagyobb béreket adnak és csökkentik a létszámot. Jelenleg folynak az egyeztetések az inflációs cél újbóli kitűzéséről.

Fontos lenne - mondja -, ha a kormány, a nemzeti bank és a gazdasági szereplők egy közös inflációellenes politikát tudnának elfogadni, azért, hogy a lehető legkevesebb áldozattal járjon az inflációcsökkentés. Az euró bevezetésének céldátumáról 2009 első felében nyilatkozik.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek