Levélben fordultak Orbán Viktorhoz a vasutasok a fűtéskorlátozás miatt
A Vasutasok Szakszervezete szerint az irodában dolgozók közül is sokan betegednek majd meg a hideg miatt, ezért arra kérik Orbán Viktort, hogy vizsgálja felül a korlátozást.
Embertelen és egészségtelen a 18 fokos fűtéskorlátozás a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint - idézi a 444.hu a szakszervezet közleményét. A VSZ szerint akadnak olyan MÁV-munkahelyek, ahol a nehéz fizikai műszak végén a dolgozók zuhanyoznának, de a hideg miatt nem teszik, vagy ha mégis, akkor azzal a megfázást kockáztatják.
„És gondoljunk azokra a vasutasokra is, akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz" - olvasható a közleményben.
Meleg János, a VSZ elnöke hozzátette, hogy az irodákban dolgozó vasutasok sincsenek jobb helyzetben, mert közismert, hogy nem tesz jót hűvös helyiségben üli órákon át. Szerinte emiatt sokan megbetegednek majd, amivel a munkaadó sem jár jól. Szerinte a 18 fokos korlátozás azon jogszabályoknak sem felel meg, melyek szerint „a hőmérsékletnek a munkavégzés teljes időtartama alatt, az emberi szervezet számára megfelelőnek kell lennie, figyelembe véve a munka jellegét és az ott dolgozó munkavállalók fizikai megterhelését”. Meleg János szerint technikai okok is nehezítik az intézkedés betartását, ugyanis a MÁV-munkahelyek nagy részén még mindig kályhával, hősugárzóval fűtenek. A Vasutasok Szakszervezete levélben kéri a miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül a korlátozást és indítson párbeszédet a témáról.
Mint arról korábban írtunk, a kormány kiiktatta a hideg munkahelyekre vonatkozó szabályokat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete 8 hónapja
- Amikor a színész segít a súgónak – példaértékű összefogás a Vígszínházban 12 hónapja
- "Meddig lehet ezt tűrni?" - Közös figyelemfelkeltő demonstrációba kezdhetnek a közlekedésben dolgozók 12 hónapja
- Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér 13 hónapja
- Figyelmeztetést adtak ki: ezek a téli munkavégzés legnagyobb veszélyei! 1 éve
- A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól 1 éve
- Támogatást nyert el taglétszámának növeléséhez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 1 éve
- Megalakult a Közlekedési Dolgozók Magyarországi Uniója 1 éve
- Ez az egyik első munkavállalói kérdés az állásinterjún 2 éve
- A Vasutasok Szakszervezete nem ért egyet a hőségpénz elosztásával 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?