72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a Szőlő utcai javítóintézet munkavállalóival szemben folytatott eljárás miatt.

A szakszervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében mélységesen felháborítónak nevezte azt az eljárást, amelyet a munkavállalóknak és az érintett fiataloknak is el kell viselniük azért, "mert a felelősök a Budapesti Javítóintézet végleges eltörlésével próbálják eltusolni az évek alatt büntetlenül folytatott abuzálásokat".
A PSZ elítéli a "villámgyors módon végrehajtott bezárási procedúrát", és kiáll a bizonytalan helyzetbe kerülő munkavállalók mellett - jelentették ki.
Azzal kapcsolatban, hogy az intézet hetvenkét munkaviszonyban álló dolgozója közül kilenc próbaidő alatt foglalkoztatott ember jogviszonya véget ért, 63-at pedig állásidőre rendeltek úgy vélekedtek: bár az állásidő alatt az alapbér és a beosztás szerinti pótlékok is járnak a dolgozóknak, a helyzetük mégis bizonytalan.
Felmerül a kérdés - a bezárás helyett nem kellene inkább a gyermekvédelemben dolgozók helyzetén javítani? Nem az lenne inkább a célravezető eljárás, hogy a szakma bevonásával - feltárva a kétségtelenül meglévő rendszerhibákat - egy átfogó reform kerülne kidolgozásra?
- áll a közleményben.
"Ha segít a műtét, miért van szükség amputációra?" - fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy a PSZ szerint ilyen kevés gyermekvédelmi szakemberrel és segítővel nem oldódnak meg a magyar gyermekvédelem problémái.
A gyermekvédelemben dolgozók átvilágítását a szakszervezet eredménytelennek minősítette, és megjegyezte, hogy a rendeletben megfogalmazott elképzelés egyáltalán nem biztosítaná a hatékonyabb működést, a gyermekvédelem reformjához szakértelem, valamint több pénz kell.
Végül a szakemberek felajánlották segítségüket egy olyan működőképes és humánusabb rendszer kialakításhoz, amelyben - mint fogalmaztak - "nem lenne helyük a bűnelkövetőknek, és a támogató környezetben a bántalmazást észlelők vagy átélők bátran jelezhetnék a problémákat" .
Festőnek, vízvezeték-szerelőnek tanulnak a fiatal rabok – ilyen egy modern börtön
- olvassa el korábbi cikkünket!
kép: freepik
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?