kapubanner for mobile

Lezárult a bérvita a villamosenergia-iparban

A Villamosipari Társaságok Munkáltatói Szövetsége (VTMSZ) és az ágazat három szakszervezete kedden 7 százalékos keresetszínvonal-növekedésről állapodott meg - mondta Gál Rezső, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tárgyalást követően az MTI-nek.

images

A villamosipari dolgozók három szakszervezete és VTMSZ megállapodást írt alá, amely szerint elfogadják tervezési alapnak a költségvetésben szereplő 4,8 százalékos éves átlagos inflációt. A Központi Statisztikai Hivatal közlése alapján, ha a fogyasztói árak ennél +/- 1 százalékponttal változnak, korrekciót hajtanak végre.

Gál Rezső, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy a 7 százalékos keresetszínvonal-növekedés értelmében növelték az ágazatban alkalmazott minimálbér összegét is. Így az alap minimálbér 73 ezer forint, a középfokú végzettségűeké 84 500 forintra, a diplomásoké pedig 138 ezer forintra emelkedik. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy a szociális ellátást az inflációnak megfelelően kell növelni. A megállapodást később az egész ágazatra kiterjesztik - mondta Gál Rezső, hozzátéve: ez az ágazati minimum megállapodás, most következnek a munkahelyi megállapodások.

A szakszervezetek eredetileg 7,5 százalékos keresetszínvonal-növekedést követeltek, a munkáltatói szövetség négy tagja közül azonban csak a Magyar Villamos Művekkel sikerült konfliktus nélkül megállapodni, a másik három társaságcsoporttal, a német RWE, az E.ON, valamint a francia EdF magyarországi érdekeltségével idáig nem. A munkáltatói oldal korábban 6,2 százalékot ajánlott. A három ágazati szakszervezet emiatt március 11-én jelentette be, hogy sztrájkbizottságot alakít, majd tüntetéseket is szerveztek Budapesten, valamint Németországban és Franciaországban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek