Lezuhant a tetőről és meghalt egy férfi Kemecsén
A vihar miatt megrongálódott tető javítása közben a magasból lezuhant egy férfi Kemecsén, s a kórházba szállítását követően meghalt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A kemecsei lakos saját telephelyén, raktárépületén javította vasárnap a jégverésben megrongálódott hullámpalát, amikor az beszakadt alatta, és ő több méter magasból a betonra esett - mondta Fülöp Gergely.
A százados hozzátette: a középkorú férfihoz azonnal mentőt hívtak, kórházba szállították, de ott behalt súlyos sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat eddig nem tárt fel bűncselekményre utaló körülményt, az ügyben a nyíregyházi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja az eljárást.
A százados hozzátette: a középkorú férfihoz azonnal mentőt hívtak, kórházba szállították, de ott behalt súlyos sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat eddig nem tárt fel bűncselekményre utaló körülményt, az ügyben a nyíregyházi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja az eljárást.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?