LIGA: alkalmatlan a válságkezelő csomag
Alkalmatlanok a válság kezelésére a kormány tervezett intézkedései, amelyek reformértékűnek sem nevezhetők a LIGA szerint, ugyanakkor egyes elemeit, vagy akár a főbb törekvéseit vitaalapként megfontolandónak tartja az érdekképviselet.
A szakszervezeti szövetség MTI-nek eljuttatott csütörtöki közleményében kifejti: bár a miniszterelnök egy korábbi OÉT konzultáción a társadalmi-gazdasági megállapodás szükségességét szorgalmazta, a LIGA a tervezetben ennek még a szándékát sem fedezi fel. Úgy vélik: a kormány kompetenciáján és időbeni mandátumán túlnyúló intézkedések megvalósíthatósága nem reális, ennek megfelelően nem is alkalmasak a vitára. Ide sorolják a közjogi kérdéseket, illetve a 2010 utáni terveket a nyugdíjrendszer átalakítására és az ingatlanadó bevezetésére.
A konkrét, 2009-e vonatkozó nyugdíjintézkedést diszkriminatívnak tartják, amelyek újabb feszültséget vinnének a rendszerbe, előrevetítve a későbbi korrekciók szükségességét. A 13. havi nyugdíj "beépítése" pedig kedvezőtlenül érinti azokat is, akik átmenetileg kerültek ki ebből a juttatásból - áll a közleményben. A LIGA szerint megkésett az adórendszer átalakításának szándéka, az évközi adóváltozási tervek pedig elhibázottak. Indokoltnak tartja a szakszervezet a fogyasztási adók, és a vagyoni adók súlyának növelését, és ezzel párhuzamosan a jövedelmi típusú adók mérséklését, vitatják ugyanakkor azt, hogy ez szinte kizárólag a munkáltatók terheinek csökkentésével történjen.
Fenntartásokkal fogadják az adómértékek "tologatása" mögött álló, az egykulcsos adórendszer irányába történő elmozdulás szándékát. Hangsúlyozzák: továbbra is az a véleményünk, hogy a progresszív jövedelemadó a társadalmi szolidaritás egyik alapintézménye. Nem az adókulcsok csökkentése, hanem sokkal inkább ezek differenciálása lenne méltányos - fűzik hozzá.
Úgy vélik: az alacsony foglalkoztatási szint miatt nem hibáztathatók csak a magas bérterhek, ezt sem a nemzetközi összehasonlítások, sem a magyar helyzet sajátosságai nem igazolják. A probléma ettől jóval összetettebb, az okok között számos ennél fontosabb tényező van, a képzetlen munkaerő nagy tömege, a szociális-, demográfiai, egészségi, területi hátrányok, illetve ezek halmozódása - sorolják. Ezért nem látják megalapozottnak azt az összefüggést, amit véleményük szerint a politikai elit, illetve az üzleti körök sugallnak: hogy a munkaadói terhek csökkentésével nő a foglalkoztatás. De a célzott járulékcsökkentést kimondottan foglalkoztatás ösztönzőnek tartaná a LIGA, elsősorban azokon a területen, ahol ezzel segíthető az alacsony képzettségűek munkába állása. A LIGA elvárja a család- és az otthonteremtési támogatások esetleges "adóztatásával" szemben, hogy az az alsó jövedelemadó-sávba tartozóknál ne jelentsen veszteséget.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?