LMP: Elszegényedést okoz az új közmunka program
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Orbán-kormány ötödére-hatodára csökkentette az önkormányzatok által közmunkára felhasználható forrásokat; emiatt decemberben tízezreket kellett elbocsátani. Csak Encs kistérségben körülbelül kétezer ember jogviszonya szűnt meg - állítja a Lehet Más a Politika párt (LMP).
- Elkeseredettséget és csalódottságot hozott már egy hónap után a kormány új közmunka programja az encsi kistérségben - tapasztalta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei útja során Kaufer Virág országgyűlés képviselő, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja.
Gulyás Pál, az LMP ináncsi önkormányzati képviselője úgy tapasztalta, hogy a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program életbe lépésének első hónapja után a jelentős elszegényedés első intő jelei már tapasztalhatók. A forráskivonás elvette az emberektől a munkalehetőséget és az önbecsülést; újra segélyre kárhoztatja a munkaképes és dolgozni akaró helyieket - számolt be a helyi állapotokról Gulyás Pál.
Az LMP már a parlamenti vita során bírálta az új program számos elemét, attól tartván, hogy a legszegényebbeket nem fogja elérni a program. "A nyolc órásról négyre csökkentett foglalkoztatás célja a költségvetési megtakarítás és a kormány munkahelyteremtő-propagandájának alátámasztása" - írják közleményükben. A kormány a program kialakítása közben nem konzultált a leginkább érintett települések, térségek polgármestereivel és lakóival.
Az LMP szerint a közmunkaprogramok nem helyettesítik a munkahelyteremtést, és önmagukban nem nyújtanak megoldást a tartós munkanélküliség felszámolására. Hatékony regionális fejlesztő programok hiányában azonban az elmaradott kistérségek magukra hagyott, elszigetelt falvaiban a közfoglalkoztatás az egyetlen eszköz a legmélyebb szegénység megelőzésére. A jól irányított programoknak fontos szerepük van a helyi közösségek építésében, a helyi szolgáltatások fenntartásában, a közbiztonság javításában, a helyi termelés és fogyasztás fellendítésében, és sok helyütt az árvízi védekezésben is. Az LMP úgy látja, az állam nem vonulhat ki egyik napról a másikra a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből, ahol jelen pillanatban a legnagyobb foglalkoztató. Az első lépés tehát nem a közcélú munka megvonása, hanem jelentős térségi beruházás-fejlesztés, a KKV-szektor megerősítése és a közösségi szolgáltatások fejlesztése kell, hogy legyen.
Az LMP követeli, hogy a kormány az érintettekkel történő egyeztetés után sürgősen dolgozza át a Nemzeti Közfoglalkoztatás rendszerét, valamint készítsen stratégiát a leszakadó kistérségek tartós munkanélküliségének érdemi kezelésére.
OS

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?