kapubanner for mobile

Lobbizás az unió budapesti innovációs központjáért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) képviselői több európai uniós ország befolyásos munkáltatói szervezetének tisztségviselőjével személyesen is tárgyaltak a napokban tartott nemzetközi találkozón annak érdekében, hogy Budapestre kerülhessen az Európai Innovációs és Technológiai Intézet - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.

A Business Europe vezetőinek éves találkozóján részletes ismertető kiadványt adtak át a 27 tagállam munkáltatói képviselőinek a budapesti helyszín előnyeiről. Plenáris ülésen, illetve egyéni találkozókon is igyekezek befolyásolni a találkozó résztvevőit, hogy támogassák a magyarországi helyszínt. Többek között tárgyaltak a francia, az osztrák, a lengyel partnerszervezetek képviselőivel.

Wimmer István az MGYOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: még a lengyel partnerszervezet képviselője sem volt elutasító, lehetségesnek tartotta, hogy kormányát tájékoztatja a budapesti helyszín előnyeiről. Mint Wimmer István elmondta a szövetségük társelnökével Vadász Péterrel együtt azon voltak, hogy minél több támogató szerezzenek az ügynek a munkáltatói képviselők között. A munkáltatói szervezetek több tagállamban komoly befolyással bírnak a kormányok irányában, sokat segíthetnek abban, hogy az intézmény helyszínéül Budapestet jelölje ki az Európai Unió.

Várhatóan szerdán, az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozója előtt egy nappal ülnek össze az Európai Unió tagországainak kutatási ügyekben illetékes miniszterei, hogy döntsenek az unió új innovációs központjának székhelyéről.

Egy korábbi találkozón 27 közül 26 uniós tagállam már egyetértett azzal, hogy a pályázók közül Magyarország adhassa az intézet székhelyét. A saját jelöltet indított Lengyelország a május végi találkozón még nem tudta elfogadni ezt a megoldást, de minden jel arra utal, hogy a szerdai határidőre beletörődik a többségi akaratba.

Az Európai Unió kutatóközpontjának, az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek (ETI) a felállításáról tavaly nyáron született meg a végleges döntés. Az intézet 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetéssel rendelkezik majd, várhatóan 50-60 fős személyzettel kezdi meg működését. Az Európai Bizottság felállította jelölőtestület (benne Boda Miklós, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektori tanácsadója) várhatóan ősszel összeállítja az igazgatótanácsot. Az intézet első programjai a megújuló energiaforrások és a klímaváltozás témakörében indulnak majd.

A magyar kormány már több rendelkezést is hozott az intézettel kapcsolatban egy kedvező uniós döntés esetére. Eldőlt, hogy az intézet épülete a minden szempontból ideális Infoparkban lesz, továbbá a kormány húsz évig vállalja az épületbérlet költségeit és öt évig húsz alkalmazott teljes bérköltségét.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek