kapubanner for mobile

Magukat jutalmazták az OMSZ vezetői

Miközben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) idei bérkerete csaknem félmilliárd forinttal kevesebb a tavalyinál, a vezetőség úgy döntött, jutalomra fordítja a 2008. évi bérmegtakarítás jelentős részét - cikkezik a Magyar Nemzet.

A hétezer fős dolgozói gárda alig több mint tíz százaléka, vagyis nyolcszáz ember kaphatott pluszjuttatást, míg - a lap szerint - a kétszáz főnyi vezetőség minden tagjának jutott a kétszázezer forintot biztosan meghaladó összegből. A Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnökétől a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a vezetői gárda körülbelül kétszáz főt tesz ki - ami éppen a jutalmazottak húsz százaléka -, így egyértelmű, hogy mind kaptak pénzt.

Toma Lajos a lapnak azt is kifogásolta, hogy semmilyen feltételt nem szabtak meg a jutalmak kiosztását illetően, és a névsort a mentőállomások vezetőinek javaslatára állították össze. A mentőknél az is felháborodást keltett, hogy nem mindenki részesült a jutalomból.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek