kapubanner for mobile

Magyar Leonardo projektek az európai élvonalban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Európai Mobilitási Nívódíj norvég kezdeményezésre jött létre, nyolc Leonardo nemzeti iroda közreműködésével. A cseh, holland, izlandi, litván, norvég, osztrák, svéd és magyar együttműködés keretében húsz ország hetven szakmai projektje közül választották ki a legjobbakat.

Célcsoportonként öt projektet jelölt a díjra a Leonardo nemzeti irodák delegáltjaiból, független szakértőkből és az Európai Bizottság képviselőiből álló nemzetközi bíráló bizottság. A legszínvonalasabban kidolgozott projektek között minden kategóriában szerepelt magyar résztvevő, ami a magyar Leonardo projektek megvalósításának kiemelkedő színvonaláról tanúskodik, és ez az eredmény elismerést szerez a hazai szakképzésnek is.

Szakmai alapképzés: Vendéglátóipari, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Szakközépiskola: Vendéglátóipari és szállodai kihelyezés fiatalok részére 2001-2002 (www.vendeglato-bp.sulinet.hu)

Felsőoktatás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: A francia tagozat első éveseinek szakmai gyakorlata (www.francia-tagozat.bme.hu).

Fiatal dolgozók: Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége: Fiatal építőipari szakmunkások egyéves franciaországi szakmai továbbképzése (www.evosz.hu).

Oktatók, foglalkoztatási tanácsadók: Békés Megyei Munkaügyi Központ: Munkaerő-piaci igényeket figyelembe vevő pályaorientációs, pályaválasztási rendszer modelljének kialakítása (www.bekesmmk.hu).

A legjobban megvalósított csereprogramokat és szakmai gyakorlatokat a január 24-25-én Oslóban megrendezett Valorizáció és minőség a mobilitásban című értékelő konferencián mutatták be az intézmények. A magyar projektek közül a Békés Megyei Munkaügyi Központ részesült a rangos európai elismerésben, egy cseh, egy bolgár és egy német projekttel egyetemben.

Az Európai Bizottság Leonardo da Vinci programját Magyarországon a legnagyobb volumenű mobilitást lebonyolító szervezet, a Tempus Közalapítvány kezeli. A program célja a szakmai alap- és továbbképzés európai jellegének erősítése, az elméleti és gyakorlati szakmai tudás, valamint a szaknyelvi készségek fejlesztésének elősegítése. A legkiválóbb projekteket országos szinten Mobilitási Nívódíjjal tüntetik ki, ettől az évtől kezdve pedig európai szinten is elismerik a kiemelkedő színvonalon megvalósított pályázatokat. A Leonardo mobilitási projektek következő beadási határideje 2005. február 11.

További információ a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu. A Békés Megyei Munkaügyi Központ pályaválasztásban érintett szervezeteinek képviselői Írországban vettek részt kéthetes tanulmányúton, ahol azt kutatták, hogy milyen munkaerő-piaci információk segítik ott a pályaválasztást, hogyan működik a pályaválasztási rendszer, illetve az iskolai és iskolarendszeren kívüli képzési lehetőségek közvetítése. A munkaügyi központ dolgozói külföldön szerzett tapasztalataik és ismereteik alapján olyan pályaorientációs rendszert alakítottak ki, amely segíti a fiatalokat és a pályamódosítás előtt álló felnőtteket a megfelelő szakma kiválasztásában. A projekt célja, hogy a pályaválasztás előtt állók - érdeklődési körük és képességeik mellett - figyelembe vegyék az aktuális munkaerő-piaci helyzetet is, amikor döntenek. A pályaorientációs program a www.epalya.hu internetes portálon érhető el.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek