Magyar szakember a legnagyobb tévés világszövetség vezetői között
A világ legnagyobb televíziós és rádiós szövetségének csúcsvezetői közé választották Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió elnökét, aki mellett az ötvennégy ország hetvenhat közszolgálati rádióját és televízióját tömörítő unió tagjai voksoltak az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) genfi közgyűlésén.
A legelismertebb közszolgálati médiumokat egyesítő unió főigazgatója, Jean Réveillon nemrégiben egy brüsszeli MTV-rendezvényen elmondta: a Magyar Televízió nagyon aktív az EBU-ban, és azt is bizonyította, hogy fontos számára a közszolgálati értékek európai érdekérvényesítése.
Az európai, közel-keleti és észak-afrikai műsorszolgáltatókat tömörítő szövetségnek Rudi Zoltán személyében először van magyar vezetője. A működését januárban megkezdő új irányító testület (Executive Board) létrehozását az EBU szervezeti reformjának részeként határozták el.
A magyar köztévé elnökét szakmai múltja, az MTV modernizálása, a közelmúlt eredményei, illetve az EBU-ban zajló reformfolyamatban való közreműködése alapján jelölték a testületbe. Rudi Zoltánt a december 6-ai genfi közgyűlésen választották meg a világ legnagyobb televíziós szövetségének tagjai. A társadalmi munkában ellátott megbízatás egy évre szól, a testület januártól Genfben dolgozik.
Az új, tizenegy tagú vezetőség feladata a szervezet átfogó reformjának megvalósítása lesz a digitális átállás követelményeinek megfelelően. Ebben a munkában szánnak szerepet a Magyar Televízió átalakítását sikerrel menedzselő Rudi Zoltánnak.
A háromdiplomás, jogász, újságíró és lobbiszakértő végzettségű Rudi Zoltán a rendszerváltozás, 1989 óta dolgozik a Magyar Televízióban. Mielőtt 2004-ben az MTV elnöke lett, végigjárta a szakmai ranglétrát a köztévében.
Szerkesztő-riporterként kezdett, 1994-től előbb helyettese, utóbb főszerkesztője volt a Belpolitikai Stúdiónak, 1997-től két évig pedig a Híradó élén állt, majd elnöki tanácsadóként dolgozott.
2000-től két évig a TV2-nél a reggeli műsorsáv főszerkesztőjeként tevékenykedett, és a kereskedelmi televízió oktatási projektjét is vezette. 2002-ben hírigazgatóként igazolt vissza a Magyar Televízióhoz, majd megbízott programigazgató is lett, 2004. március 5-én pedig az MTV Közalapítvány Kuratóriuma elnökké választotta. A rendszerváltozás óta ő az első olyan elnöke az MTV-nek, aki kitölti négyéves mandátumát.
Az MTV-ben zajló szakmai tevékenység egyik első elismerése volt, hogy 2005-ben a Magyarországot bízták meg a 2008-as általános közgyűlés rendezésével, és így jövő májusban Budapest adhat otthont a legfontosabb döntéshozó fórumnak.
Az EBU-ban több MTV-s szakember is dolgozik: Sipos Pál kulturális főszerkesztő a Televíziós Bizottság tagja, Vigh Zoltán vezető szerkesztő pedig az újonnan alakult Hír Bizottság munkájában vesz részt.
Az EBU-tagságnak köszönhetően a 2008-as labdarúgó EB-t és a pekingi nyári olimpiai játékokat is a közszolgálati televízió közvetíti majd.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 3 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?