kapubanner for mobile

Magyar munkavállalók tüntettek igazságos bérezésért Münchenben

Figyelmeztető demonstrációt tartottak a német Ver.di. és az IG-BCE valamint a VDSZ szervezésében a müncheni HKW erőmű előtt - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).

Mintegy 60 fős demonstráció volt a német HKW Süd hőerőmű előtt, amelyet a német szakszevezetek és a VDSZ közösen szervezett. A tiltakozáson a magyar résztvevők mellett a lengyel, horvát Fieldcore dolgozói is résztvettek.

A GE Fieldcore megbízást kapott a müncheni önkormányzat tulajdonában lévő HKW Süd erőmű karbantartására, amelyet magyarországi dolgozók látnak el. A Fieldcore a világ egyik legnagyobb  erőműkarbantartó cége, amely kiváló magyar szakemberekkel rendelkezik.

Miközben a vállalat Amerikában magas fizetést biztosít a szakképzett technikusoknak, de az alacsonyan képzett karbantartóknak is legalább 20 USD/óra munkabérük, a glasgowi Fielcorenál pedig 20-22 USD, eközben a magyar dolgozók Németországban 9,6 EUR-ért dolgoznak óránként.

Ez az összeg kevesebb az erőműben dolgozó takarítókénál.

A Fieldcore vezetősége megoldás helyett inkább a demonstráción való részvétel ellen foglalt állást, ezért tüntettek a müncheni erőműben dolgozó magyar és német munkavállalók - írja a VDSZ weboldala.

Székely Tamás, a szervezet elnöke elmondta, hogy nem ez az első eset, hogy magyar dolgozók látnak el fontos szakmai feladatokat, de a munkáltatók országonként változóan használják ki a jelenlegi szabályozást. A GE Fieldcore kihasználja a jogszabályokat és a nyereség érdekében alacsony bérű dolgozókat alkalmaz. A demonstrációval erre akarták felhívni a figyelmet. 

Amennyiben nem lesz záros határidőn belül érdemi megoldás, folytatjuk az akciókat - tette hozzá az elnök
 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek