Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége idén a többi uniós tagállamhoz képest - közölte a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten a Richter Gedeon Nyrt.-nél, a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: 117 ezren éltek a nők számára biztosított, 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével.
Emlékeztetett: a kormány által 2010-ben kitűzött célnak, a munkaalapú társadalom megteremtésének megfelelően négy év alatt több mint 400 ezer új munkahely jött létre az országban. A munkanélküliség ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent, a kormányváltás óta több mint 4 százalékkal, most 7,1 százalékon áll - mondta.
A munkahelyvédelmi akciótervvel több mint 800 ezer ember foglalkoztatásához nyújtott segítséget a kormány, 2014 októberéig több mint 200 milliárd forint maradt a munkáltatóknál - ismertette a kormányszóvivő.
Kurucz Éva kitért arra, hogy a Richter Gedeon több mint 1300 embert foglalkoztat valamilyen államilag támogatott program keretében, ami szép példája a nők foglalkoztatásának és az új munkába állást segítő programok igénybevételének.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára kiemelte: a munkahelyvédelmi akció lényege, hogy a különösen veszélyeztetett csoportok, az 55 év felettiek és a 25 év alattiak, illetve szakképzetlen munkaerő foglalkoztatása esetén a munkaadó járulékkedvezményt vehet igénybe. A kedvezmény általában 50 százalékos mértékű szociális hozzájárulást - szocho - jelent, azaz 14,5 százalékot a 28 helyett. Forintosítva egy három éves időtartamra vetítve több mint 400 ezer forint marad a munkaadónál.
Az új belépők - többek között a pályakezdő fiatalok, a gyes-ről vagy gyed-ről visszatérők - alkalmazása esetén még nagyobb a kedvezmény mértéke - ismertette az államtitkár. Ekkor két évig teljes szocho-mentesség jár a munkaadónak, a harmadik évben fél szocho, ami összesen több mint 840 ezer forint támogatás a munkáltatónak. Ezt a támogatást a gyes-ről és gyed-ről visszatérők részére öt évre meghosszabbították - tette hozzá.
Új szabály, hogy 2015-től, a teljes munkaidő mellett, a részmunkaidős foglalkoztatásnál is érvényesíthető a bruttó 100 ezer forintos jövedelemhatár a kisgyermekes szülők foglalkoztatása esetében - mondta Czomba Sándor.
Kiemelte: a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése elsősorban a nők munkához jutását kívánja segíteni. 2014 harmadik negyedévében 1,9 millió nőnek volt munkája, ami a rendszerváltozás óta a legmagasabb érték, míg a női munkanélküliségi ráta 8 százalék alá esett 10,5 százalékról. A részmunkaidőben, rugalmasan foglalkoztatott nők száma 2010-2013 között 141 ezerről 168 ezerre nőtt - tette hozzá Czomba Sándor.
Bogsch Erik, a Richter Gedeon vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat mintegy ötezer munkavállalójának több mint fele nő, akik átlagosan 14 évet töltenek a cégnél. Ez vélekedése szerint Magyarországon a legstabilabbnak mondható.
Elmondta, hogy a gyes-ről és a gyed-ről visszatérők 90 százaléka újból el tud helyezkedni a cégnél. A nők kétharmada rugalmas munkaidőben dolgozik, a vezetők kötetlen munkaidőben, így jobban össze tudják egyeztetni a munkát és a családot - jegyezte meg.
Bogsch Erik az MTI kérdésére elmondta: összesen közel ezer 25 év alatti és 55 év feletti munkavállaló dolgozik a vállalatnál, évente 80-100 pályakezdő diplomást vesznek fel. Hozzátette: a Richterben nyugat-európai munkakörülményeket tudnak teremteni, ami kell ahhoz, hogy itthon tudják tartani a fiatalokat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?