kapubanner for mobile

Magyarországon is elindult az SAP nemzetközi felsőoktatási programja

Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A program másik előnye, hogy kapcsolatba léphetnek egymással a résztvevő hallgatók, tanárok, intézmények a világ minden tájáról, áll a cég közleményében.

images

images

A hallgatók a program egyik elemeként nemzetközileg elfogadott oklevelet is szerezhetnek.

Az University Alliance Program (UAP) másik előnye, hogy a résztvevő hallgatók, tanárok, intézmények a világ minden tájáról kapcsolatba léphetnek egymással, az SAP partnerhálózatával, a szoftvercég belső szakértőivel és 89 000 ügyfelével, azaz a cég ökoszisztémájával. A hallgatók feltölthetik önéletrajzukat a nemzetközi portálra, s mely speciális adatbázisból az SAP-t használó cégek kiválaszthatják leendő, az üzleti szoftvereiket már alapjaiban ismerő kollégájukat. Igy a több mint ezer magyar SAP ügyfél - a legnagyobb vállalattól a legkisebb vállalkozásig - is hozzáférhet a nemzetközi színvonalat biztosító képzésen résztvettek önéletrajzához, amennyiben azt feltölti, és a hallgató jóváhagyását adja.


ASP-vel jön az SAP



Az SAP rendszereket ASP szolgáltatás keretében tudják használni az intézmények, azaz egy kommunikációs vonalon (internet) keresztül biztosítja a két németországi (müncheni és magdeburgi) szolgáltatóközpont a folyamatos működést. A felsőoktatási intézmények a statisztikák szerint leginkább az SAP vállalatirányítási rendszerét, az üzleti intelligencia megoldásokat, valamint az SAP Netweaver platform alkalmazást veszik igénybe.
Világszerte 900 felsőoktatási intézmény vesz részt az UAP programban, az Európát is tömörítő EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) jelenleg 345, mely intézményszám 2963 oktatót és több mint 70 000 hallgatót jelent.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az UAP kapcsán elmondta: "a világ üzleti folyamatainak immár több mint fele érint SAP rendszereket. Így az SAP tudás megszerzése nemcsak annak fontos, aki a világ egyik legnagyobb szoftvercégének ökoszisztémájában szeretne dolgozni, hanem mindenkinek, aki részt vesz a gazdasági életben."
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek