Már a béreket sem tudta kifizetni a légitársaság
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság és közölte, hogy beszünteti tevékenységét azonnali hatállyal - jelentette be a cég kedd hajnalban -írja az MTI.
A berlini központú légitársaság mintegy 30 repülőgépet üzemeltetett és évente 4 millió utast szállított. Pénzügyi gondjai annyira súlyossá váltak, hogy képtelen volt kifizetni a januári béreket. A vállalat "előre nem látott körülményekkel" indokolta csődjét, egyebek közt az üzemanyag tartós drágulásával a múlt nyáron, valamint az euró árfolyamvesztésével az amerikai dollárral szemben
Karsten Balke ügyvezető igazgató elnézést kért azoktól az utasoktól, akik a leállás miatt nem érik el úticéljukat. Azok az utasok, akik közvetítőn keresztül vásároltak jegyet, helyettesító szolgáltatásra jogosultak. Azok viszont, akik közvetlenül a Germanianál vették meg jegyüket, “jogi akadályok miatt” nem jogosultak ilyen kompenzációra.
Az eljárás a Germania német válalkozásait érinti, a svájci és bolgár érdekeltségekre nincs hatással - írja a Die Welt.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?