Megjelent: 2 éve

Már januárra emelt bért kapnak a BKV munkavállalói

Megszületett a 2024-es bérmegállapodás a BKV-nál, már januárra emelt bért kapnak a társaság munkavállalói - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

Azt írták: a szakszervezetek elfogadták a munkáltató által - a szakszervezeti észrevételek, javaslatok figyelembevételével - készített bérmegállapodás-tervezetet, így a bértárgyalás-sorozat csütörtöki ülésén a felek megegyeztek a 2024-es bérfejlesztés részleteiről.

A főváros és a bérszövetséget alkotó érdekképviseletek között létrejött bérpolitikai megállapodás az éves minimálbér és a garantált bérminimum százalékos emeléséhez köti a bérfejlesztés mértékét.

Az elfogadott bérmegállapodás alapján a 12,5+1 százalékos keretet figyelembe véve az alapbérfejlesztés mértéke átlagosan 12,5 százalék lesz, ezen felül emelkednek egyéb bérelemek is - tájékoztattak. Hozzátették: az alapbér emelésen kívül a megállapodás forrást biztosít többek között a szenioritási rendszer megőrzéséhez, a Budapest-pótlék emeléséhez, valamint lehetővé teszi a járművezető-tanulók és a kulcspozíciókban dolgozók kiemelt bérfejlesztését.

A 2024-es bérfejlesztés egyaránt méltányos a munkavállalóknak és segít megőrizni a BKV munkaerőpiaci helyzetét - áll a közleményben.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség

Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk

NAV: tovább emelkedik az alanyi adómentesség határa

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk