Marad a korengedményes nyugdíj
A tervezettnél egy évvel tovább fenntartaná a kormány az eredetileg 2009. december 31-ével megszűnő korengedményes nyugdíj intézményét az átmeneti foglalkoztatási nehézségek miatt.
A kormány most az intézmény 2010. december 31-ig történő meghosszabbítását javasolja - mondta Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken Budapesten.
A munkavállalói oldal néhány módosítással támogathatónak látja a javaslatot és a munkáltatók is elmondták, hogy érdekeltek az intézmény fenntartásában. A szakállamtitkár elmondta, hogy a korengedményes nyugdíj eredeti célja, hogy a munkaerőpiacról a nyugdíjkorhatár előtt kiszorulók foglalkoztatói finanszírozás mellett a nyugdíjkorhatárnál legfeljebb öt évvel fiatalabb életkorban mehessenek nyugdíjba.
Mivel a konstrukció idegen a nyugdíjrendszertől, ezért szerepét más foglalkoztatáspolitikai intézmények vették át, most azonban a válság miatt mégis indokolt a szabályozás egy évvel történő meghosszabbítása. A kormányzati előterjesztés szerint korengedményes nyugdíj akkor állapítható meg, ha a munkavállaló 1953. január elseje előtt született, és a korengedményes nyugdíjra való jogosultsághoz szükséges szolgálati időt 2010. december 31-ig megszerzi.
További feltétel, hogy a megkötött megállapodást 2010. december 31-ig be kell nyújtani az illetékes nyugdíjbiztosítási szervhez. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, az oldal szóvivője elmondta, hogy a munkavállalók három módosítással tudják támogatni a kormány előterjesztését. Azt szeretnék, hogy ne legyen benne a jogszabályban a születési időre vonatkozó kitétel, valamint hogy határozatlan időre tartsák fenn a korengedményes nyugdíj intézményét, és olyan változatot dolgozzanak ki, amely stabilan a nyugdíjrendszerben marad.
Bálint Adrienn, a munkaadói oldal szóvivője elmondta, hogy a munkaadók is érdekeltek a korengedményes nyugdíj fennmaradásában, mivel a foglalkoztatáspolitikai válság hosszabb lecsengésű lesz mint a gazdasági válság, és ez a foglalkoztatókra is terheket ró. Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormány képviseletében úgy reagált a szakszervezetek felvetésére, hogy a születési kritérium kivételét megfontolják. Hozzáfűzte: a jogintézmény határozatlan idejű fenntartását nem fogadják el, mivel az zavarokat okozna a nyugdíjrendszerben.
Elmondta, hogy a korengedményes nyugdíj egy évvel meghosszabbodna, és ezalatt tárgyalásokkal kialakítanának egy hosszútávon végleges koncepciót. Borsik János megemlítette még, hogy a korkedvezményes nyugdíj ügyében nem látnak előrehaladást egy új normatíva felé, és ez aggasztja a szakszervezeteket.
Aláhúzta: a kérdésről haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások minden szinten. Csizmár Gábor ígéretet tett arra, hogy a tárgyalásokra vonatkozó, már készülő ütemtervet jövő héten eljuttatja az oldal képviselőinek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?