kapubanner for mobile

Marad a negatív tendencia a béreknél és a foglalkoztatásban is

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett bér- és foglalkoztatási adatok nem törik meg a korábbi hónapok negatív tendenciáját - mondták az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők.

images

A bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit az idén január-októberben, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 500 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 229 800, a közszférában - nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 211 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 100 forint volt a KSH jelentése szerint.

A versenyszféra legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer volt az alkalmazásban állók száma, 35,3 ezerrel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A költségvetési szférában 751 ezren dolgoztak (15,9 ezerrel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 90 ezren közfoglalkoztatás keretében.

Oszlay András, a Takarékbank elemzője azt mondta: a közzétett adatok nem okoztak meglepetést, a várakozásoknak megfelelően alakultak mind a bérek alakulását, mind a foglalkoztatást tekintve. A bruttó bérek 4,5 százalékos növekedése mintegy 2 százalékos nettó keresetemelkedést takar, ami az 5,7-5,8 százalékos inflációs szintet figyelembe véve mintegy 3,5 százalék körüli reálbércsökkenést jelent. Ez a negatív tendencia az előző hónapokra is jellemző volt.

A reálbércsökkenést mutatja a háztartások folyamatosan mérséklődő fogyasztása is. Az idei első negyedévben a csökkenés 0,7, a másodikban 1,7 százalék volt, a harmadikban pedig már meghaladta a 3 százalékot.

A foglalkoztatás terén az ötnél több embert foglalkoztató vállalkozások esetén nem nő a munkába állók száma. A növekményt a közfoglalkoztatás adja. Az elemző szerint a következő két évben ezen a területen lényegi pozitív változás nem várható. Mindezekkel szinte egybehangzó véleményt fogalmazott meg Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője is.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 2012 októberében 217 500 forint volt a nemzetgazdaságban, ami 4,6 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó bér - mely 140 400 forintot tett ki - 2 százalékkal emelkedett 2011 októberéhez viszonyítva, ez azonban nem veszi figyelembe a gyermekek után járó családi adókedvezmények további kedvező hatását - értékelte a KSH adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Hozzáfűzték, hogy a 2011-ben tapasztalt dinamikus növekedéshez viszonyított visszafogottabb nettóbér-alakulás elsősorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedésével magyarázható - októberben 65,1 százalékkal dolgoztak többen a közfoglalkoztatás keretein belül, mint egy évvel korábban.




  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek