Március 15-ig biztosan maradnak a járványügyi korlátozások
A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz - tette hozzá Gulyás Gergely.
Számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél.
Március 1-től kapják meg postán a védettségi igazolványt azok, akiket már beoltottak vagy egyéb okokból fennáll a védettség. Ezt követően fognak dönteni arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik.
Arra a kérdésre, hogy van-e esély a vendéglátás és belföldi turizmus és az edzőtermek újraindítására azok számára, akik már megkapták az oltást, a miniszter azt mondta, csak a következő két hét számainak ismeretében tudnak erről dönteni.
2,5-3 millió oltást kell ahhoz beadni, hogy a veszélyeztetett emberek védettek legyenek, most félmilliónál tartunk. Ha a veszélyeztetettek megkapják az oltást, akkor lesz lehetőség radikális enyhítésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?