kapubanner for mobile

Vezetőváltás az Államadósság Kezelő Központ élén

Június 22-től Tardos Gergely veszi át az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezetését - jelentette be a pénzügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Kármán András azt írta, az ÁKK élén Tardos Gergely az államháztartás finanszírozásáért, az államadósság és likviditás kezeléséért felel majd.

Ennek kapcsán fontos célkitűzés az állam kamatköltségeinek a leszorítása is annak érdekében, hogy jelentősebb forrás maradjon majd többek között közszolgáltatásokra: az eddig súlyosan alulfinanszírozott egészségügyre, oktatásra, közösségi közlekedésre és más infrastruktúra fejlesztésére, valamint a közszférában dolgozók bérére - tette hozzá.

A miniszter ismertetése szerint Tardos Gergely több mint 25 éves tapasztalattal rendelkező közgazdász. Pályafutása során a makrogazdasági elemzés, előrejelzés, a monetáris és a fiskális politika, a kötvény- és devizapiacok területén vált szakértővé.

Ezelőtt az OTP Bank Stratégiai és Pénzügyi Divíziójának Elemzési Központját vezette igazgatóként. Felelős volt a magyarországi és a leányvállalati piacokra vonatkozó makrogazdasági, bankipiacméret-, hozamkörnyezet- és árfolyam-előrejelzésekért, illetve az utóbbiakra vonatkozó befektetési stratégiákért és az ágazati kockázatok felmérésért.

Rendszeres résztvevője volt a Magyarországra érkező külföldi befektetőkkel folytatott tárgyalásoknak. Korábban a Magyar Nemzeti Banknál az állami adósságkezeléssel, a kamategyenleg előrejelzésével, a magánszektor eladósodottságával, a külső egyensúllyal és a devizatartalék-stratégiával foglalkozott.

 

MTI

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek