Márciusban eldől a pedagógusok sorsa
Március 9-én kerülhet kormány elé az új közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepciója a jogszabályokban szereplő ütemezés szerint. Jövő kedden a Közoktatás-politikai Tanács rendkívüli ülést tart a témában.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) honlapján szerdán nyilvánosságra hozott, február 11-i keltezésű legújabb változatok szerint a héten kezdődött meg a két koncepció közigazgatási egyeztetése, amely február 25-én zárul.
A közoktatási törvény koncepciója szerint önkormányzati körben éves szinten 325,9 milliárd forint központi költségvetési többlettámogatás válna szükségessé. A számítás a nevelő-oktató feladatot segítő, nem pedagógus személyzet bérfinanszírozásának forrásigényét nem tartalmazza.
A dokumentum szerint a társadalmi egyeztetés során határidőn belül mintegy 500 levél, javaslat, vélemény érkezett, több mint 5000 oldal terjedelemben. A hozzászólások nagy része kifejezetten támogató hangvételű, ami nem jelenti azt, hogy ezekben nem tettek javaslatokat, sőt kifogásokat is. A koncepció támogatottsága - főbb tematikus vitapontjaira koncentrálva - eredeti formájában is 65-70 százalékos - olvasható az anyagban.
A véleményeket, a konstruktív ötletek döntő részét beépítették a koncepcióba, amelynek szövege ezáltal mintegy 20 százalékban változott. Kiemelten nagy sikerként jelölték meg az előkészítő osztályt és a Híd-programot, és nagy a támogatása a maximum három javítóvizsgának. A szakképzésben többen támogatják a 3 éves szakiskolai képzést, mint ahányan nem, de van olyan vélemény is, amely a korai iskolaelhagyást valószínűsíti, a végleges leszakadás veszélyét látja, mivel nehéz innen továbbtanulni.
A felvételi vizsgánál van helyi írásbelit pártoló vélemény is, de többségben vannak a központi dolgozat támogatói. A tartalmi szabályozásban a kerettanterven felüli "szabad 10 százalékot" 15-20, sőt 30 százalékra is emelnék.
Az érettségi vizsgára tervezett hat tantárgyat sokallják, a tanulókat túlterheltségtől féltik a hozzászólók, és a vizsga elhúzódását valószínűsítik. A 60 óra közösségi munka a többségnek elviekben tetszik, de azt kötelezővé nem mindenki tenné, többen kevesebb időt írnának elő, és sok tanár tart a vállára nehezedő újabb tehertől.
Sok hozzászólást kaptak több olyan témákban, amelyek a törvényben szerepelni fognak, de a koncepció szintjén részletek csupán, ilyen az iskolai egészségnevelési rendszer, a környezeti nevelés részletezése, egyes fenntartói, oktatásszervezési problémák. A külső ellenőrzést elviekben szinte mindenki üdvözölte. A diák-önkormányzati vezetők választásával kapcsolatban sokan tartják fontosnak a jobb tanulmányi eredményt (sőt a magatartást is), néhányan azonban abszolút elvetik ezt.
A dokumentum kitér arra is, hogy a tervezett változások költségvetési vonzata, az esetleges többletigény 2012 szeptemberétől várható. A végrehajtás feltételeinek kialakításához az elfogadást követően egy év áll majd rendelkezésre.
Pedagógus-életpályamodell
A pedagógus-életpályamodellhez a társadalmi egyeztetés során határidőn belül 69 levél, javaslat, vélemény érkezett, ebből 49 volt érdemi. A hozzászólások nagy része kifejezetten támogató hangvételű, a véleményeket, a konstruktív és jó ötleteket a dokumentumba beledolgozták, illetve a kodifikált törvényszöveg megalkotásának folyamán hasznosíthatják.
A tanárképzéssel és a tanár-továbbképzéssel kapcsolatban 87 százalék szólt hozzá támogatóan, konstruktívan. A pedagógussá válás 5+1+2 évét kritizálták a legtöbben, szigorú alkalmassági vizsgát szeretnének inkább. A pedagógusi illetmény kérdése is többségében támogatott, 76 százalék egyetért a változtatásokkal. Az államtitkárság szerint a régi reflexeknek tudható be az a pár vélemény, amely bérfeszültségtől félti az ágazatot.
Hetven százalék támogatja az új óraszámokat, a gyakornoki időszak és a vezetők óraszámait kevesen vitatták, de egymást kioltóan, ellentétes előjellel. A minősítő eljárás és az ezzel foglalkozó bizottság kérdése 69 százalékos támogatottságot kapott. Az ellenzők két táborra szakadtak, az egyik a jogorvoslati lehetőségeket hiányolja, kevesli, a másik sokkal szigorúbb eljárást szeretne az alkalmatlanokkal szemben. A legkisebb támogatottsága a pedagógusok előmeneteli rendszerének van: 59 százalék.
Az életpályamodell bevezetése a tervezet szerint 2012-ben kezdődne, első ízben 2012. szeptember 1-jével lehet majd az új bértábla szerinti bérezésre áttérni, így a költségvetési vonzatok először 2012-ben jelentkeznek, vagyis a költségvetési többletigény 2012-től várható. Elsődlegesen több mint 170.000 pedagógust érintenek a változások. Az összes pedagógus átlépése az új rendszerbe a 2017/2018-as tanév végéig kell, hogy megtörténjen a koncepció szerint.
Az életpályamodell forrásbeli többletigénye összességében 118.358,4 millió forint a pedagógusok 2009. évi keresettömegéhez (334.746,5 millió forint) képest. Az új életpályamodellben a pótlékok nélkül számított illetmény átlagosan 43,5 százalékkal haladná meg a jelenlegi rendszer garantált illetményét. Például egy 10 éve a pályán lévő, főiskolai végzettséggel és szakvizsgával rendelkező óvodapedagógust a pedagógus II. kategóriába sorolják majd be, ez jelenleg az F-4 szintnek felel meg; alapilletménye évente 2.166.800 forint lenne, intézményvezetői pótléka 1.166.592 forint. Pótlékokkal számolva a növekedés legkisebb átlagos éves mértéke 88.741,7 forint/fő, a legmagasabb pedig 2.369.574,6 forint.
Rendkívüli ülést tart a Közoktatás-politikai Tanács
Az új közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepciójáról jövő kedden tárgyal a Közoktatás-politikai Tanács. A kormany.hu portálon közzétett meghívó szerint a két dokumentumról Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár tart tájékoztatót.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke február elején, sajtótájékoztatón közölte, hogy a Közoktatás-politikai Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a testület tagjai a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell ügyében; az erről szóló levelet a szervezetek nevében ő juttatta el Réthelyi Miklós szakminiszterhez. A PDSZ elnöke akkor azt mondta: álláspontjuk szerint a koncepciók vitájára nem volt elegendő idő, ezért a tanács tagjainak határozott kívánsága, hogy az erről szóló vitát március végéig terjesszék ki.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 2 hete
- Munkaidő-nyilvántartás a gyakorlatban – miért kritikus, és mivel segíthetünk rajta? 2 hónapja
- Ideje váltani? Így ismerheted fel, ha elavult a cafeteria rendszered 2 hónapja
- Minden második tanár 50 éves vagy idősebb 2 hónapja
- Folytatják a sztrájkot a tanárok Horvátországban 3 hónapja
- Gyerekjóga oktató képzés: egy új kezdet, ami messzire vezet 4 hónapja
- Díjazták Magyarország legjobb gimnáziumait 4 hónapja
- Rétvári Bence: a pedagógusok pótlékai és a megbízási díjai is emelkedtek 4 hónapja
- Rétvári Bence: megérkezett az emelt bér a pedagógusokhoz és az óvónőkhöz 5 hónapja
- Az EU tanáronként ötmillió forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését 2030-ig 5 hónapja
- Rétvári Bence szerint több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál 5 hónapja