kapubanner for mobile
adó  NAV  adózás 

Másfélmillióan kapnak értesítést a NAV-tól a napokban

Akinek tartozása van, akár online bankkártyás fizetéssel is rendezheti - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV kedden az MTI-vel. A közlemény szerint adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Országosan több mint egymillióan kaptak elektronikus értesítést, míg ötszázezren postán kapják az adószámla-kivonatot a következő hetekben. Akinek van ügyfélkapu-regisztrációja, az elektronikus tárhelyére kapta a folyószámlájával összefüggő tájékoztatót, amelyről e-mail-értesítés érkezik a regisztrációkor megadott címre. Az adóhivatal szerint érdemes megnyitni a tárhelyet, mivel a beérkezett üzenetek harminc nap elteltével automatikusan törlődnek a felületről, kivéve, ha azokat a megnyitás után a tartós tárba helyezik. Ha valaki nem nézte meg a tárhelyére érkezett üzenetet, de az e-mail-értesítésben látja, hogy folyószámla-rendezéssel összefüggésben küldött üzenetet a NAV, akkor lekérdezheti adószámla-egyenlegét az eBEV-portálon.

A NAV honlapján elérhető "Segédlet adószámla-lekérdezéshez" címmel egy részletes útmutató, amely lépésről lépésre bemutatja a lekérdezés menetét. Közölték, akinek tartozása van, ügyfélkapus hozzáféréssel akár online bankkártyás fizetéssel is rendezheti azt az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásból, de fizetheti átutalással, csekken vagy a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával. Átutaláskor a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Csekket igényelni a legegyszerűbben a 1819-es ingyenesen hívható NAV Infóvonalon lehet a 4-es menüpontban. Arra is rámutattak, hogy túlfizetéskor annak kiutalását vagy tartozásra átvezetését a 2117-es számú "Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez" nyomtatványon lehet kérni. A nyomtatvány már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban is elérhető, így külön segédprogram telepítése nélkül, bármilyen okoseszközön, akár mobiltelefonon is használható. Amennyiben valakinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon. Konkrét adatok lekérdezéséhez, egyeztetéséhez a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerét a 06-80/20-21-22-es számon lehet hívni - olvasható az adóhivatal közleményében.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk