Még a BKV sem tudja, mi lesz a kiszervezettek sorsa
A szakszervezetek szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) vezetése nem tudja, hány embert foglalkoztatnak a HÉV-nél; Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese szerdán közölte, becslések szerint legalább 150 millió forintba kerülne a helyiérdekű vasút kiválása a BKV-ból. A BKV azt tudatta, hogy a szakszervezetek által kért dokumentumok kidolgozása folyamatban van.
Gulyás Attila hangsúlyozta: ha a határidő leteltével sem kapnak választ, néhány nap alatt dönthetnek arról, hogyan gyakoroljanak nyomást a cég vezetőire, és akár egy hónapon belül újabb BKV-sztrájk lehet. A szakszervezeti vezető szerint a cég vezetősége nem követ el mindent, hogy elkerülje a sztrájkhelyzet kialakulását. A felek legközelebb pénteken egyeztetnek ismét az elővárosi vasút kiszervezéséről. Az érdekképviseletek úgy vélik, attól, hogy holdinggá alakulna a BKV, nem feltétlenül lesz eredményes a gazdálkodása, viszont sokak állása kerülhet veszélybe. Ezért hatástanulmányokat, illetve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges foglalkoztatás fenntartását kérik. A hét elején kezdett egyeztetést 11 érdekképviseleti vezető kérte Kocsis István vezérigazgatótól.
A BKV szerdán este azt közölte az MTI-vel, hogy a HÉV-ágazatot érintő átszervezésről szóló hatástanulmány, valamint az ehhez kapcsolódó létszámterv; a társaság közép- és hosszú távú finanszírozási koncepciójának, illetve a vállalat üzleti előtervének kidolgozása folyamatban van. Mint írták, a szerdai tárgyaláson a vállalat tervezett átszervezésének hatásait érintő, valamint a létszámokkal kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a felek. Hozzátették, hogy továbbra is a megegyezés a cél.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?