kapubanner for mobile

Még a hónap végéig vehető igénybe az adókedvezmény

A hónap végéig van még lehetőség a régi, kedvezőbb szabályok szerint beruházásokhoz adókedvezményt igényelni. A fejlesztési adókedvezmények szabályozása július 1-től változik, így különösen azoknak érdemes odafigyelni a dátumra, akik jelentős beruházásokat terveznek.

A nagyvállalkozásoknak és azoknak, akik Budapesten, Pest megye jövőben nem támogatott településein és a Közép- és Nyugat-Dunántúl megyéiben terveznek jelentős beruházásokat mielőbb, de legkésőbb június végéig érdemes benyújtaniuk támogatási és fejlesztési adókedvezmény iránti igényüket. – hívta fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója blogbejegyzésében.

A fejlesztési adókedvezményeket érintő szabályozás július elsejével biztosan megváltozik, de mivel az adótörvény-módosítási tervezet úgy fogalmaz, hogy az új szabályok a kihirdetés utáni napon lépnek hatályba, a társasági adót érintő változások még ennél is hamarabb életbe léphetnek.

A fejlesztési adókedvezmény továbbra is a vállalkozás bejelentése vagy kérelme alapján szerezhető meg. Azonban az adókedvezményre vonatkozó jogosultság elveszik, ha ezt a beruházás megkezdését követően nyújtják be. Mivel a kedvezmény a kérelem, bejelentés benyújtásakor hatályos rendelkezéseknek megfelelően vehető igénybe, a most benyújtott igényekre még a régi szabályok vonatkoznak, ráadásul a beruházás akár évekkel később is megkezdhető.

2014. június 4-én benyújtott adózási saláta törvényjavaslat tartalmazza a fejlesztési adókedvezmények új, 2014-2020-as EU költségvetési ciklusban érvényes szabályait. Ezek, valamint a Bizottság által 2014. március 11-én jóváhagyott 2014. július 1-jétől 2020 végéig alkalmazandó magyar regionális támogatási térkép újrarajzolják az állami támogatások hazánkban igénybe vehető palettáját.

Regionális szempontból a legnagyobb változás Budapesten és Pest megyében lesz. Július 1-jétől Budapesten és több korábban nagy népszerűségnek örvendő Pest megyei településen a nagyvállalati kategóriában már egyáltalán nem adható támogatás; míg a kis- és középvállalkozások kedvezményt csak induló beruházásuk után szerezhetnek majd. Pest megyében ugyan 82 településen ugyan nő, ám 4 településen, a Közép- és a Nyugat-Dunántúlon csökken a támogatás intenzitása és a beruházási célok is szűkülnek.

Ahogy azt a korábbi híradások is összefoglalták a változások nyertesei a kis- és középvállalkozások lesznek, mert esetükben a támogatási intenzitások magasabbak és a feltételek is alacsonyabbak, ráadásul a módosítások eredményeként ezek még kedvezőbbé is válnak. Mindazonáltal a KKV-knak továbbra sem lesz egyszerű fejlesztési adókedvezményhez jutniuk, hiszen a kedvezmény megszerzéséhez ezután is jelenértéken legalább 500 millió forint értékű beruházásra van szükség.

A nagyvállalatok beruházásait kevésbé érintik a változások, nekik továbbra is jelenértéken meghatározott 3 milliárd forintot kell beruházásra költeniük, ahhoz hogy fejlesztési adókedvezményt szerezhessenek. Ezt változatlan feltételek mellett használhatják fel, azonban a kedvezményre jogosító beruházási formák köre csökken.
Szűkül a jelenértéken 100 millió forint összegű beruházással elérhető kedvezmények köre is. Továbbra is e kedvezőbb beruházási érték mellett vehető majd igénybe a fejlesztési adókedvezmény az élelmiszer higiéniához, a kutatás-fejlesztéshez, a film- és videó gyártáshoz, a részvények tőzsdei bevezetéséhez kapcsolódó és az önálló környezetvédelmi beruházások után.

Hasonló kedvezmény érhető el a kormány által kijelölt szabad vállalkozási zónákban is. Ugyanakkor júliustól a széles sávú internet szolgáltatást és energiahatékonyságot szolgáló beruházásra már nem lehet többé csökkentett értékű 100 milliós beruházással fejlesztési adókedvezményt szerezni. A munkahelyteremtést szolgáló beruházások továbbra is beruházási értékre tekintet nélkül támogathatóak.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk