kapubanner for mobile

Még a vezetőktől is megválik az osztrák T-Mobile

Tömeges leépítések várhatók az osztrák T-Mobile-nál: 1650 alkalmazott közül 131-gyel közölték, a továbbiakban nem tartanak igényt munkájukra. Ráadásul ez csak a kezdet, összesen 300 munkatárstól válnak meg, vagyis a csökkentés végeredményben minden ötödik dolgozót érinti.

A Népszabadság infromációi szerint a leépítés nem váratlan: amikor a második legnagyobb osztrák mobilszolgáltató tavaly megvásárolta a Tele.ringet, várható volt, hogy mielőbb igyekeznek tőkét kovácsolni a fúzióból.
A T-Mobile, amely tavaly a Tele.ring 450 alkalmazottját is átvette, eddig sem számított valami biztonságos munkahelynek: már 2004-ben 230 alkalmazottat bocsátott el.

Elsősorban a középvezetői beosztásúak közül már kerestek és találtak is maguknak új állást, mivel ők tudtak a takarékossági intézkedésekről. A becslések szerint az idén mintegy százan léptek ki a cégtől.

A takarékosságot az anyacég, a Deutsche Telekom erőlteti. A konszern 2010-ig ötmilliárd eurót szeretne megspórolni, és ennek érdekében 2008-ig összesen 32 ezer munkahely megszüntetését tervezi - ennek igazán kicsiny szelete az ausztriai leépítés.

Az osztrák T-Mobile üzemi tanácsa és az érintett szakszervezet ugyanakkor nem nyugszik bele a tömegesnek mondható elbocsátásba.
Az osztrák menedzsmentnek meg kellene mentenie a munkahelyeket, a német anyacégnek pedig fantáziadúsabb ötletekkel kellene a cég jövőjét biztosítani, mint amilyen a létszámcsökkentés - mondják a szakszervezet vezetői.

A szociális terv részeként felkínálják a felmondási idő meghosszabbítását, a végkielégítési összeg megtoldását és egy alapítvány létesítését. Mindez azonban csak ideig-óráig segít az érintetteken, akiket a Munkaerő Szolgálat máris nyilvántartásba vett.
A leépítéseket az indokolja, hogy az eddig külön részlegként működő vevőszolgálatot és a forgalmazást összevonják, s más szervezeti változások révén kevesebb osztály lesz, csökken a vezetők száma is.

Ugyanakkor a jövőben nagyobb gondot fordítanak a személyes kapcsolatokra, a megmaradó munkatársak több mint fele ügyfélszolgálati beosztást kap.

Népszabdság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek