Meg kell emelni a Volán-dolgozók bérét a Munkástanácsok szerint is
A Volán-társaságoknál kétszámjegyű átlagos bérfejlesztésre van szükség - jelentette ki a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke Zalaegerszegen.
A szakszervezeti álláspont szerint jogos igény, hogy 3-4 év alatt 50 százalékos béremelés valósuljon meg, ugyanakkor úgy vélte számos kérdést vet fel, hogy ez miként hajtható végre a Volán-társaságoknál.
Palkovics Imre rámutatott: a munkanélküliség 5 százalék alá csökkent, számos betöltetlen munkahely van az országban. A szakemberhiány a Volán-ágazatban is tapasztalható, ezért a bérek emelése megkerülhetetlen szerintük.
Az ágazat az elmúlt időszakban hatalmas átalakuláson ment keresztül, ezért olyan csomagra van szükség, amely alapján működőképes rendszer alakulhat ki: a jövedelem biztosítani fogja a tisztességes megélhetést, és a munkavállalók magas technikai színvonalon végezhetik a munkát - hangsúlyozta a MOSZ elnöke.
Kitért arra is, hogy a Volán-társaságoknál a régi, javításra szoruló buszok miatt felduzzadt a szerelői, technikai állomány létszáma. Az új, korszerű járműveknél erre a kapacitásra valószínűleg nem lesz szükség, ezért javaslatuk szerint a felszabaduló munkaerőt az - egyébként szükséges - buszgyártás irányába kell terelni, így megoldódna a foglalkoztatás és hazai forrásból tudnák pótolni a hiányzó járműveket - vélekedett.
Beszámolt arról is, hogy regionális és összehangolt JOGpontok projekt keretében magánszemélyeknek és vállalkozásoknak ingyenes jogi segítséget nyújtanak a munkajog, cégjog, TB és adójog területén.
A tanácsadást szerződtetett jogászok végzik, a szolgáltatást, személyesen (az erre a célra létrehozott irodákban) és elektronikus úton is kérhetik, emellett igénybe vehetik a telefonos jogsegélyszolgálatot.
A projekt 576 millió forint európai uniós támogatással valósul meg, a szolgáltatást 3 éven át lehet igénybe venni - mondta el Bernáth Ildikó, a Nyugat-Dunántúli JOGpontok kontrollere.
Tájékoztatása szerint a Dunántúlon 22 településen 24 iroda működik, Zala megyében összesen 7 helyszínen biztosítják a jogsegélyszolgálatot.
A szolgáltatást július elseje óta közel 800-an vették igénybe: az elektronikus szolgáltatást zömében a 25 és 45 év közötti korosztály, míg a személyes megkeresést inkább az 50 év felettiek választották.
A projektbe 15 ezer igénylőt szeretnének bevonni. Az irodákat működtető településeken jogásznapokat szerveznek, ahol felkészült és a szakterülethez értő jogászok adnak tájékoztatást - ismertette Bernáth Ildikó.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?