kapubanner for mobile

Még lehet nevezni az idei Kihívás Napjára

Csütörtökig nevezhetnek még az érdeklődők az idei Kihívás Napjára, melyre jövő szerdán kerül sor.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) keddi tájékoztatása szerint az idén iskolák is jelentkezhetnek az eseményre, s több mint 50 oktatási intézmény már jelezte is részvételét az országos megmozduláson.

"Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák a különféle mozgások okozta örömet, és reméljük, ehhez a mindennapokban is ragaszkodik majd az, aki egyszer belekóstol ebbe az egészbe" - idézte a közlemény Salga Pétert, az MSZSZ főtitkárát, aki hozzátette, számításaik szerint nagyjából 800 ezren sportolnak a Kihívás Napján.

Az országos eseményt 1991 óta rendezik meg, a koordinációt és az irányítást az MSZSZ, a települési rendezvények szervezését és lebonyolítását pedig a versenykiírás alapján helyi partnereik - általában az önkormányzatok - végzik.

A programban eddig 1580 falu és város, a magyar települések fele vett részt. A Kihívás Napjának lényege, hogy a benevezett településeken zajlik a verseny, a résztvevőknek ezért nem kell utazniuk.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek