kapubanner for mobile

Még többen keresnek állást Vas megyében

Tovább nőtt az álláskeresők száma Vas megyében: februárban a kirendeltségeken 10 628 álláskeresőt tartottak nyilván, 4,7 százalékkal többet, mint januárban. Nőtt a bejelentett új munkalehetőségek száma is, a 815 álláshely közel négyszer annyi, mint a megelőző havi - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel szerdán.

Az elmúlt év februárjához képest 11,1 százalékkal bővült az álláskeresők száma, amely nagyrészt azzal magyarázható, hogy a közfoglalkoztatási programok a tavalyi évhez képest az idén később kezdődnek el.

Az év második hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 8,8 százaléka volt regisztrált álláskereső Vas megyében. A munkanélküliségi ráta Vasvár térségében 18,7 százalék volt, míg Szombathely vonzáskörzetében 6,8 százalék.

A munkanélküliek 43,5 százaléka volt jogosult álláskeresési vagy szociális ellátásra. A regisztrált álláskeresők 18,5 százaléka tartós munkanélküli, a mintegy 1970 ember 40 százaléka több mint két éve nem talált megfelelő állást.

Az elmúlt év februárjához képest 40,7 százalékkal emelkedett a pályakezdő álláskeresők száma, hasonló ütemű bővülést 2010. azonos időszakában mutattak az adatok. Az elmúlt hat hónapban a pályakezdő álláskeresők száma folyamatosan meghaladta az ezer főt. Februárban 1134 fiatal - az álláskeresők 10,7 százaléka - szerepelt a nyilvántartásban. A pályakezdők egyharmada már dolgozott korábban, de nem tudtak foglalkoztatottként tartósan a munkaerőpiacon maradni, ezért hat hónapon belül visszakerültek a regisztrációs rendszerbe. Az álláskereső fiatalok 26 százaléka alacsony iskolai végzettségű, 28 százalékuk a szakközépiskolát végezte el, míg a diplomások aránya a 10 százalékot sem éri el.

Februárban összesen 1578 álláskeresőt regisztráltak, több mint 88 százalékuk már korábban is szerepelt a nyilvántartásban, 40 százalékuk pedig egy éven belül vált ismét munkanélkülivé. A visszalépők jelentős része a szezonalitással érintett ágazatokban, valamint a közfoglalkoztatási programokban dolgozott az elmúlt hónapokban. Az év második hónapjában közel 1100-an kerültek ki a nyilvántartásból. A kilépők közel fele tudott elhelyezkedni, 13 százaléka pedig az együttműködés hiánya miatt került ki nyilvántartásból.

A kirendeltségeken 815 új álláshelyet jelentettek be februárban, közel négyszer annyit, mint egy hónappal korábban. A munkahelyek 3 százalékához igényeltek támogatást a foglalkoztató cégek, az ajánlatok közel 85 százaléka határozatlan időre szóló, teljes munkaidős állás volt. A munkahelyek 40 százaléka betölthető általános iskolai végzettséggel, egyötödét szakmunkás bizonyítványhoz, közel 15 százalékát pedig felsőfokú végzettséghez kötötték.

Az előző hónapról áthúzódó üres állásokkal együtt februárban 1253 munkahely közül választhattak az álláskeresők.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk