44 cikk a(z) álláskeresők címkével - 1. oldal
Dobogós rekordot ért el a regisztrált álláskeresők száma
12 hónapja A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2024. májusban is folytatódott a regisztrált álláskeresők számának folyamatos csökkenése, a regiszterben jelenleg mindössze 225,9 ezren szerepelnek, ami a rendszerváltás óta mért harmadik legalacsonyabb adat. Ez 2023 májusához képest 1,2 százalékos, vagyis közel 3 ezer fős, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig 2 százalékos, azaz mintegy 5 ezer fős csökkenést jelent - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Százmilliárd forintok érhetők el álláskeresők munkába állítására
12 hónapja Ázsiai vendégmunkások behozatala előtt mozgassuk meg a 300 ezer fős magyar munkaerő-tartalékot. A kormány az utóbbi két hónapban több pályázatot is elindított, ami ezt célozza. Százmilliárd forintok érhetők magyarországi cégeknek álláskeresők képzésére, munkába illesztésére, bérének támogatására. Melyek is ezek a kiírások? Miért érdemes ebbe belevágni a cégeknek? Jáhny Ákost, a Get Work Trend ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, milyen lehetőségeket jelentenek ezek a források a vállalkozásoknak. Teljes cikk...
Januárban nőtt a munkanélküliség Csehországban
1 éve Januárban 4 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal csütörtökön Prágában. Teljes cikk...
Közel 10 ezerrel csökkent egy év alatt az álláskeresők száma
1 éve A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint októberben a háború és az elhibázott, káros szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is csupán 226 233 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...
Csökkent a munkaerőpiacra belépők száma
2 éve Egy elemzés szerint az ukrajnai háború hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeznek a munkaerőpiaci folyamatokban. Teljes cikk...
KSH: 3,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta májusban
3 éve A nyilvántartott álláskeresők létszáma tavaly május óta 40 ezerrel csökkent. Teljes cikk...
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Magyarországon
3 éve Így változott a nyilvántartott álláskeresők száma az elmúlt két évben. Teljes cikk...
3,6 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban
3 éve A munkanélküliek egyharmada részesült segélyben januárban. Tavaly januárban 4,3 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Teljes cikk...
Bodó Sándor: átlagosan 10 százalék felett nőhetnek idén a keresetek
3 éve Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint egyre több szakemberre van szükség az informatika területén. Teljes cikk...
Csökkent a munkanélküliség Svájcban
3 éve A 15-24 év közöttiek körében 2 százalékos volt a munkanélküliség. Teljes cikk...
Tíz éve nem volt ilyen kevés álláskereső Franciaországban
3 éve A munkanélküliségnek leginkább kitett fiataloknál 17,8 százalékkal csökkent az álláskeresők száma tavaly. Teljes cikk...
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Magyarországon 2020. január és 2021. július közt
4 éve Március óta folyamatosan csökken a nyilvántartott álláskeresők száma az országban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint júliusban 261 ezren kerestek munkát. Teljes cikk...
Nagyot nőtt a munkanélküliség Görögországban
4 éve Áprilisban 22 ezerrel több munkanélküli volt az országban, mint márciusban. Teljes cikk...
Decemberben csökkent a román munkanélküliségi ráta
4 éve A 15 és 74 éves korosztályban 450 ezer munkanélküli volt decemberben. Teljes cikk...
ITM: közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
5 éve A kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma. Teljes cikk...
Jövő héten nyit az első hazai turisztikai állásbörze!
5 éve Február 27-28. között várja az álláskeresőket a CheckINN Turisztikai Karrier Expo, az első olyan hazai kiállítás, mely kifejezetten a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat vonultatja fel a Hungexpo-n! Teljes cikk...
Legalább 161 álláskereső már ingyen közeledik a BKV-n
5 éve A novemberi adatok szerint 13.793 budapesti lakos lehet jogosult az ingyenes bérletre. Teljes cikk...
Januártól kapható a budapesti álláskeresők díjmentes bérlete
5 éve A díjmentes bérlet Budapest közigazgatási határán belül érvényes. Teljes cikk...
Augusztusban csökkent az álláskeresők száma
6 éve Augusztusban 34 800 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken - írja az MTI. Teljes cikk...
Novemberben is csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint
7 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 5,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a novemberi zárónapon 258 000 álláskereső szerepelt, több mint 15 ezerrel kevesebb, mint egy éve - tudósít az MTI. Teljes cikk...
/cimkek/allaskeresok.html