Megalakult a Magyar Műanyagipari Szövetség
Megalakult mintegy száz vállalat részvételével a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) - közölte az érdekképviselet kedden.
Az önálló jogi státusszal rendelkező szövetség ezzel a lépéssel eredményesebb lehet a versenyképesség növelésében, piacokat nyerhet innovációs fejlesztésekkel, új magyar termékek bevezetésével a környező európai országokban - hangsúlyozza a szövetség.
Az MMSZ a rendszerváltozás óta dolgozott a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) kötelékében, ám a májusban megválasztott új elnökség szerint a megváltozott érdekképviseleti rendszerek generálta kihívások szükségessé tették a kiválást.
Új célként fogalmazták meg a hatékony érdekképviseletet. Szerintük felértékelődhet a szakmai tapasztalatuk a törvényhozókkal folytatott párbeszéd során akkor, amikor az új termékdíj törvény bevezetését hajtja végre a környezetvédelmi tárca, amikor újra kell építeni a szakképzést Magyarországon. A szövetség adatai szerint Magyarországon a műanyagipar jelenleg mintegy negyvenezer embert foglalkoztat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?