Megállapodtak a béremelésről a MÁV-VOLÁN-csoportnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA megállapodás értelmében 17 százalékkal emelkednek az alapbérek a vállalatnál.
2024-ben 17 százalékkal, de minimum 70 ezer, és legfeljebb 102 ezer forinttal nőnek az alapbérek a MÁV-VOLÁN-csoportnál - közölte a Vasutasok Szakszervezete hétfőn.
A megállapodás alapján a munkáltató 2024. január 1-ig visszamenőlegesen 600 000 forintos alapbérig alanyi jogú, 17 százalékos béremelést hajt végre, amelynek összege nem lehet kevesebb 70 000 forintnál. 600 000 forint alapbér felett az alanyi jogú béremelés mértéke egységesen 102 000 forint.
Az emelés alapja a munkavállaló 2023. december 31-i alapbére.
Kivételek:
- Azoknál, akik 2023. december 20-i egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalás értelmében munkakörük alapján lojalitási juttatás kiegészítésre voltak jogosultak és emiatt 2024. január 1-től 10 000 forint alapbér emelésben részesültek, a béremelés vetítési alapját 10 000 forinttal meg kell emelni.
- Akik a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt 2023. december 1-től béremelés kaptak, a 2024-es bérfejlesztésbe be kell számítani a már megvalósult béremelés összegét.
A 2025. ás 2026. években megvalósuló intézkedések legfontosabb szabályai:
Alany jogú bérfejlesztés:
- 2025. január 1-től legalább 6,7 %,
- 2026. január 1-től legalább 4,7 %.
A megállapodásba foglalt 2025-ös és 2026-os béremelési mértékeket a Pénzügyminisztérium inflációs előrejelzése (2025-re 5,5 %, 2026-ra 3,5%) alapozza meg.
Kiemelkedően jó eredmény és egyedülálló az a kitétel, miszerint: amennyiben 2025-ben és 2026-ban az infláció az előre jelzettnél mégis magasabb lesz, akkor az adott év végén a munkáltató köteles a különbözetnek megfelelő alanyi jogú béremelést végrehajtani az egész évre.
A közlemény szerint továbbra is minden munkavállalónak jár az alanyi jogú SZÉP Kártya juttatás, a Lojalitási Juttatás, a nyugdíjpénztári tagdíj támogatás, az önkéntes egészségpénztári tagdíj kiegészítés és a szolgálati idő elismerése juttatás.
A megállapodásban érintett vállalatok:
- MÁV Zrt.
- MÁV-START Zrt.
- MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
- MÁV-HÉV Zrt.
- Záhony Port Zrt.
- MÁV VAGON Kft.
- MÁV FKG Kft.
- MÁV Rail Tours Kft.
- MÁV KFV Kft.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?