kapubanner for mobile

Megállhat végre a reálbércsökkenés

Júliusban megállhat a reálbércsökkenés, a fizetések vásárlóereje pedig augusztustól újra növekedhet - bizakodik Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

images

A KSH adatai szerint 2023 júniusában 566 800 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, így egy év alatt 78 ezer forinttal, azaz 16 százalékkal nőtt az átlagbér. Ezzel a baloldali kormányzáshoz képest gyakorlatilag már a minimálbér, a garantált bérminimum és az átlagbér is megháromszorozódott - kommentálta a legfrisseb adatokat Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Kiemelte: "az év egészében dinamikus maradt a fizetések növekedése, miközben történelmi mélypontra csökkent a regisztrált álláskeresők és 4,8 millió fő közelébe emelkedett a foglalkoztatottak száma".

A miniszter hozzátette, hogy a kormány hatékonyan küzd a szankciós infláció ellen, harmadával csökkentették a drágulás ütemét, ami októberben egy számjegyűre olvadhat.

Ennek eredményeképpen szerinte "júliusban megállhat a reálbércsökkenés, a fizetések vásárlóereje pedig augusztustól újra növekedhet, ezáltal a bérek 2023-ban összességében megőrizhetik reálértéküket. Így a jövőben újra lehetőség nyílik a korábbi években megszokott, éves szinten átlagosan 5 százalék feletti reálbér-növekedési ütem visszaállítására" - fogalmazott a miniszter.

Szükségszerű és nemzetgazdasági érdek is a bérek vásárlóerejének megőrzése, majd dinamikus növelése; a fogyasztást ugyanis csak így lehet bővíteni, ami elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedés gyors visszapattanásának.

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek