kapubanner for mobile

38 cikk a(z) Nagy Márton címkével - 1. oldal

Nagy Márton 13 százalékos minimálbér-emelést jelentett be, szólt a nyugdíjakról is

1 hete A jövő évi költségvetésben folytatódik a minimálbér emelése: a hároméves megállapodás szerint 13%-kal nő a legkisebb bér összege. Novemberben kiegészítő nyugdíjemelés jön, amely 91 milliárdos keretből akár 40 ezer forintos pluszt is jelenthet - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Közölte, a béke lehetőséget ad a kormánynak, hogy visszatérjen az adócsökkentés politikájához, ennek fókuszában a családok állnak. Teljes cikk...


Nagy Márton: idén nem lesz szükség a bérmegállapodás újratárgyalására

4 hete Az idei a gazdasági áttörés éve, 2025 második felében már 3 százalék feletti növekedés, a következő években pedig a GDP dinamikus bővülése várható - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Kiemelte: a főbb makrogazdasági mutatókban nincs jelentős különbség a tárca és a jegybank előrejelzése között, a jegybanki prognózisban a sáv közepét vették számításba. A közlése szerint a keresetek dinamikus emelkedése a következő években is folytatódhat. Teljes cikk...


Bejelentették, mekkora lesz a nyugdíjkompenzáció és mikor érkezik

1 hónapja Az érintetteknek 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár. Teljes cikk...


Nagy Márton elmondta, mikor lehet egymillió forint az átlagbér

1 hónapja A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében. Teljes cikk...


Miért nem emel a kormány a nyugdíjminimumon?

2 hónapja Tóth Bertalan MSZP képviselő arról kérdezte Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy a kormány miért nem emeli a szociális vetítési alapot. A korábban nyugdíjminimumnak nevezett küszöbérték 2008 óta 28 500 forint - olvasható a 24.hu-n. Teljes cikk...


Nagy Márton: elindítjuk Európa legnagyobb adócsökkentési programját!

2 hónapja Célunk, hogy hazánk családi adóparadicsommá váljon, így olyan intézkedéseket vezetünk be, amelyek több százezer család életét könnyítik meg és jelentős anyagi előnyt biztosítanak - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter a Facebook oldalán kedden. Nagy Márton példaként említette az élethosszig tartó szja-mentességet a két- és többgyerekes édesanyáknak, valamint azt, hogy megduplázzák a családi adókedvezményt, illetve szja-mentessé teszik a GYED-et és a CSED-et. Teljes cikk...


Megvizsgálná a globális minimumadót Nagy Márton

2 hónapja Meg kell vizsgálni, hogy jelenlegi formájában a globális minimumadó valóban érvényes lesz-e a jövőben, és képes-e elősegíteni az Európai Unió versenyképességének megőrzését vagy megerősítését - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben. Nagy Márton az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: a találkozó napirendjének központjában a globális minimumadó jövője áll. Teljes cikk...


Nagy Márton elmondta, kiknek a pénzügyi helyzetét kell tovább javítani

2 hónapja A kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítani, erről szól majd a 2025-ös év - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter pénteken közzétett Facebook-videójában. Nagy Márton kifejtette: az a kérdés, hogy amit elvett a háborús infláció, azt sikerült-e visszaépíteni a bérekbe. Teljes cikk...


Új vezető az Államadósság Kezelő Központ élén

4 hónapja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő Központ alapítói joggyakorlójaként 2025 februárjától Hoffmann Mihályt, az Exim eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettesét nevezi ki a társaság vezetői feladatainak ellátására - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. Teljes cikk...


Nagy Márton: új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak

4 hónapja Új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak, az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében a kormány 4000 milliárd forintot mozgósít, 2600 milliárdot a családoknak, 1400 milliárdot a kis- és középvállalatoknak - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, a Facebookon közzétett videójában. Teljes cikk...


A külföldi munkavállalók számáról is kérdezték Nagy Mártont

5 hónapja A kormány célja, hogy a növekedés és a költségvetési egyensúly egyszerre valósuljon meg - mondta Nagy Márton Nemzetgazdasági Miniszter a költségvetési bizottságában éves meghallgatásán kedden Budapesten. Teljes cikk...


Nagy Márton: a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válnia

5 hónapja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


200 milliárdos programot indít a kormány a lakhatási válság kezelésére

5 hónapja Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként 200 milliárd forintos keretösszeggel új tőkeprogramot indít a kormány az ingatlanalapok számára 2025 márciusában, ami három célt szolgál: kollégiumok, bérlakások vagy új lakások építését - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Nagy Márton: A legnehezebb kihívás az európai munkaerőpiacon a szakképzett munkaerő hiányának kezelése

5 hónapja A szakképzett munkaerő hiányának kezelése, a legfontosabb kihívás az európai munkaerőpiacon, a vállalatok 77 százaléka véli úgy, hogy ez korlátozza működésében, illetve 60 százalékuk szerint ez akadályozza a beruházásokat – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Brüsszelben. Teljes cikk...


Sehogy sem jön ki a matek: hogyan lesz egymillió forint a magyar átlagbér 2028-ra?

7 hónapja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio Budapest Economic Forum rendezvényén mutatta be a kormány gazdasági terveit, amelyek tartalmazták a már megszokott KKV hitelprogramokat, lakásépítési terveket és „jövedelempolitikát”. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nincs még egy olyan európai ország rajtunk kívül, ami ilyen pontossággal igyekezne megtervezni a béreket, köztük a csak részben a kormányzat által befolyásolt átlagbért - írja sajtóközleményében a GKI Gazdaságkutató Zrt. Teljes cikk...


Nagy Márton: 2024-ben dönteni kell a magyarországi akkumulátor feldolgozó kapacitás kiépítéséről

9 hónapja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel HiTech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra. A megbeszélésen a felek folytatták az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetéről, valamint az ágazat előtt álló kihívásokról és a zöld átállásban rejlő lehetőségekről szóló tárgyalásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben

11 hónapja Az akcióterv kitér majd többek között a vállalkozások digitális jelenlétére is. Teljes cikk...


Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

1 éve Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Debrecenben, a Velünk a vállalkozásodért - Minden, amit a jövőről tudni érdemes című országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat első állomásán. Teljes cikk...


Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti

1 éve Egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szombaton a Tranzit Választások éve - változások éve című tavaszi konferenciáján tartott előadásában, amelyben a magyarországi munkaerőpiacon zajló folyamatokat elemezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvényen a tárcavezető kiemelte, hogy a gazdasági növekedés újraindítása, majd további emelése érdekében a munkaerőpiaci aktivitás további bővítése szükséges. Teljes cikk...


Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

1 éve Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély helyett lehetőséget nyújt - jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az intézmény pénteki átadásán, Kiskunhalason. Teljes cikk...


/cimkek/nagy-marton.html