Meghirdették Az Év Széchenyi Vállalkozása 2024 Díj pályázatot
A programra augusztus 26-ig lehet pályázni.
Meghirdették Az Év Széchenyi Vállalkozása 2024 Díj pályázatot több kategóriában - közölte a Gróf Széchenyi Család Alapítvány pénteken az MTI-vel. Az elismerést az alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nemcsak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják.
Az Agrárminisztérium és az alapítvány között létrejött stratégiai együttműködési megállapodás keretében immár negyedik éve több közös díjat is kiosztottak. A díj fővédnöke Nagy István agrárminiszter. Széchenyi Tímea, az alapítvány kuratóriumi elnöke a közleményben kiemelte, a beérkezett pályázatokat háromtagú független szakmai zsűri értékeli. A díj odaítélésénél vizsgálják a vállalkozások termelékenységét, társadalmi felelősségvállalását, újítási készséget.
Ebben az évben különdíjjal szeretnék elismerni a környezetvédelem terén aktív vállalatok, és az általuk támogatott civil szervezetek tevékenységét. A kiírás szerint pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, gazdasági, üzleti tevékenységét elsősorban Magyarországon fejti ki, és legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezik. A dokumentáció beadása a meghirdetéstől folyamatos, a befogadás lezárása 2024. augusztus 26. A pályázati díj fizetése és szerződéskötés határideje 2024. augusztus 25. A díjakat 2024. szeptember 20-án adják át.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 1 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 2 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 3 hete
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 3 hete
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 4 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben